Kórházigazgató, korábbi és jelenlegi fővárosi fideszes képviselő, államtitkár és miniszterelnöki főtanácsadó Szentkirályi Alexandra Digitális Polgári Körében

POLITIKA
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Orbán Viktor felhívására lett Budapesti Digitális Polgári Kör is. A vezetője a főpolgármester-jelöltségtől visszaléptetett, de a választás után a fővárosi Fidesz irányításával megbízott Szentkirályi Alexandra lett. Most szombaton jelentette be, hogy a meghívására kik lett a fővárosi DPK alapítói.

  • Almássy Kornél, akit így mutat be Szentkirályi: közlekedési szakértő, egyetemi docens, a BP Műhely kutatási és elemzési vezetője. Almássy volt az, aki még 2008-ban elindult az Orbán Viktorral szembe fordult Dávid Ibolya ellen az MDF elnökségéért, majd a megfigyelési ügy kirobbanása után visszalépett. Nem hagyták az út szélén, Tarlós István alatt előbb az FKF Zrt. Közútfenntartási Ágazati Igazgatója volt, majd. 2011. októberben a BKK Közút Zrt. vezérigazgatója lett, aztán a Budapest Közút Zrt.-ként működő fővárosi nagyvállalatot vezette 2019. május 31-éig. A Szentkirály által emlegetett BP Műhelyről éppen a napokban azt írta az Átlátszó, hogy Fideszes álcivilek agytrösztje kampányol több mint 2,5 milliárd forint közpénzből a kereszténykonzervatív Budapestért.
  • Czakó Julianna – Junior Prima- és Domján Edit-díjas színésznő, a Thália Színház tagja.
  • Kökény Zoltán – a Péterfy Sándor utcai kórház főigazgatója. Kökény 2023 óta irányítja a fővárosi kórházat.
  • Lánszki Regő – országos főépítész, államtitkár.
  • Fürjes Balázs – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, korábban Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár.
  • Molnár Csaba Gábor – fenntarthatósági és ESG-szakember. A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága ESG-igazgatója.
  • Szalai Piroska – miniszterelnöki főtanácsadó. Fővárosi fideszes képviselő volt, de lemondott, amikor főtanácsadó lett. Nagy bravúrokat képes, ha azt kell bemutatni, hogy miért is erős a magyar gazdaság. Róla amúgy írtunk más ügyben is. Akkor Varga Mihály miniszter tanácsadója volt: „a Thaly Kálmán utcában 10 millió forintért vásárolt meg egy felújított tetőtéri bérlakást. A fizetési határidő 2032. A hasonló lakásokat 25-35 millió forintért árulják az ingatlaportálokon".
  • Szepesfalvy Anna – fővárosi közgyűlési képviselő, a XXII. kerület korábbi alpolgármestere. Ő nem csak korábban volt a fővárosi Fidesz-frakció tagja, hanem most is az. A vagyonnyilatkozata szerint a Fidesz országgyűlési frakciójának az alkalmazottja.
  • Tibolya Péter – jogász, öttusázó, az olimpiai bajnok Gulyás Michelle edzője.
Kapcsolódó cikkek