Három ember, köztük egy kisgyermek halt meg a Harkivot ért orosz dróntámadásban hétfőn, további 17 ember pedig megsérült – írja a Reuters.
A légierő szerint Oroszország éjszaka 140 drónt indított Ukrajna ellen, ami a legnagyobb szám, amit augusztus 4. óta regisztráltak. Oleh Szinyehubov, a Harkivi terület kormányzója a Telegramon arról számolt be, hogy pár órával korábban ballisztikus rakétával is támadták Harkivot. Az ukrán katasztrófavédelem szerint több lakót is ki kellett menekíteni a lakásából. A város polgármestere, Ihor Terehov szintén a Telegramon erősítette meg, hogy a két támadásban összesen három ember vesztette életét, és 17-en megsérültek, köztük hat és tizenhét év közötti gyermekek is. A szomszédos Szumi régióban két ember sebesült meg az orosz támadásokban, amik több mint egy tucat házat és egy oktatási intézményt rongáltak meg.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn fogadja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt – és az európai vezetőket – a Fehér Házban, hogy a háború befejezésről tárgyaljanak. A találkozó előtt az amerikai elnök megüzente Zelenszkijnek, hogy mondjon le Krímről és Ukrajna soha ne akarjon NATO-tag lenni. Trump és Putyin pénteken találkozott Alaszkában, de nem kötöttek megállapodást, a találkozó nem hozott áttörést.
Frissítés (13:08):
A Kyiv Independent a polgármester alapján azt írta, hogy az áldozatok száma hétre nőtt, egy 16 éves fiú és egy másfél éves kislány vesztette életét. A Reuters korábban egy kétéves fiú haláláról írt.
Azt, hogy mondjon le a NATO-ról, csupa nagybetűvel írta ki Trump.
Nem született megállapodás, mindkét elnök a tervezettnél korábban hagyta el Alaszkát, az előzetesen tervezett munkaebédet törölték, a sajtótájékoztatón pedig nem kérdezhettek az újságírók.