Aleksandar Vučić szerb elnök vitázni invitálta pénteken a diákokat, akik már kilenc hónapja tüntetnek a kormány ellen, írja a Reuters.
Belgrádi irodájából közvetített televíziós beszédében Vučić kijelentette, hogy készen áll beszélni a diákok és más kormányellenes tüntetők képviselőivel, akár egy tévés és interneten közvetített vitában is. Az elnök azt is hozzátette, hogy a törvényes képviselőkkel beszélgetne, vagyis azokkal, akiket a diákok megválasztanak maguknak.
Az egyetemi hallgatók nem rég a tüntetések eszkalálódására figyelmeztettek, miközben több felsőoktatási intézményt tartanak blokád alatt. Vucic legutóbb pedig még kemény fellépést ígért, most úgy tűnik, meggondolta magát.
„Azt szeretném, ha ütköztetnénk a nézőpontjainkat… hogy párbeszéddel és beszélgetéssel oldjuk meg ezt… konfliktus és erőszak nélkül. Hogy újjáépítsük az országot, és visszatereljük arra az útra, ahol kilenc hónappal ezelőtt járt” – mondta Vučić.
Vučić második, egyben utolsó ötéves elnöki ciklusa 2027-ben jár le, amikorra parlamenti választásokat is terveznek.
A diákok képviselői közölték, hogy csak választás kiírása után hajlandóak vitázni az elnökkel.
„Nincs válasza a népfelkelésre… A kampány során, a választások kihirdetése után vitázunk vele” – állt a Belgrádi Bölcsészkar diákjainak közleményében.
A tiltakozások a tavalyi, 16 ember életét követelő vasútállomási baleset után kezdődtek, és nőttek ki magukat általános kormányellenes megmozdulásokká. A tiltakozók a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) tagjaival és szimpatizánsaival meg a rendőrökkel is összecsaptak, egyesek az SNS pártirodáját is felgyújtották.
A tiltakozók követelései között szerepel azóta is a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása, valamint a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala. Emellett követelik az elmúlt hónapokban a tüntetőkre támadók felelősségre vonását, a tiltakozások miatt őrizetbe vett diákok és tanárok szabadon engedését, illetve a felsőoktatásra szánt költségvetési keret 20 százalékos növelését is.
A szerb kormány szerint már teljesültek a követelések, ezért a további tiltakozások indokolatlanok. Az illetékes szervek 16 ember ellen emeltek vádat mulasztás és veszélyeztetés miatt, az újvidéki felsőügyészség pedig a felújítás során elkövetett esetleges korrupció gyanúja miatt indított nyomozást.
De a hatalom a legváltozatosabb eszközöket veti be a tiltakozók ellen, a bosszúpornótól sem riadnak vissza.
„Ellen fogunk állni a külső nyomásnak, és győzni fogunk” – mondta a szerb elnök.