Vádat emeltek Suha György volt miniszteri biztos és tiszteletbeli konzul ellen

bűnügy
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A Központi Nyomozó Főügyészség honlapján közleményben adott hírt arról, hogy korrupciós bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken a jelenleg is lakóhely elhagyását tiltó bűnügyi felügyeletben lévő férfi és társa ellen. A közlemény nem nevesíti a férfit, csak annyit ír róla, hogy „korábban maga is tiszteletbeli konzul volt, majd pedig a tiszteletbeli konzuli tisztviselőkkel való kapcsolattartásért felelős miniszteri biztosi feladatokat látott el.”

Ezek alapján valószínűsíthető, hogy arról a Suha Györgyről van szó, akit 2024 áprilisában tartóztattak le, majd több mint egy év után, idén májusban engedtek csak szabadon. A vádirat szerint az ügy fő vádlottja „2015-től a kapcsolataira hivatkozva, pénzért magyar és külföldi személyeknek különböző országokhoz köthető diplomáciai pozíciók megszerzését ígérte. Három személy visszautasította a vádlott ajánlatát, míg egy negyedik elfogadta azt. A bűncselekményekkel összefüggésben a volt miniszteri biztos vádlott közel 65 millió forint jogtalan előnyre tett szert.”

Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Suha viszont szabadulásakor arról írt, hogy politikai okokból zárták be, mivel a térség szakértőjeként bírálta a csádi katonai szerepvállalást, ami Orbán Gáspárnak, a miniszterelnök fiának a szívügye. Az egykori diplomata csak a 24.hu-tól értesült a vádiratról, és azt mondta, pénteken reggel két üzenetet is kapott az ügyfélkapujára. Az egyikben azt írták, hogy az eddigi eljárás kilenc pontjából ötöt megszüntettek, a másik szerint viszont négy pontban vádat emeltek ellene.

Ez a megoldás nyilván arra jó, hogy ne indíthassak kártérítési pert a hatóságok ellen, hiszen a tanúvallomások cáfolják azokat a pontokat is, amelyeket nem szüntetett meg az ügyészség. Így viszont a bíróságra tolták a döntést

– mondta a 24.hu-nak Suha György. (via 24.hu)

Kapcsolódó cikkek