„Kapom az üzengetéseket, hogy a Fidesz azt reméli, hogy a Pride politikai sikerén felbuzdulva elindulok, és egy új progresszív párttal megbontom az ellenzéki egységet. Nyilván, ez a kormányzati tárgyalások szempontjából egy fontos elvárás lehet” – mondta Karácsony Gergely főpolgármester az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
A kormányzat és a főváros az úgynevezett szolidaritási hozzájárulás mértékéről tárgyal. Budapest szerint az adó jogszerűtlen, ezért nem fizet, a kormányzati elvonások miatt viszont így csak különböző jogi-pénzügyi trükkök árán nem ment eddig csődbe (csak majdnem). A szolidaritási adó egyébként a székesfehérvári fideszes vezetés szerint is irreálisan magas.
Karácsony nem árulta el, ki volt az a „kormányzati megfejtő”, akitől az üzenet érkezett, de azt mondta: „Én kaptam egy üzenetet, nem egyet, többet is. Az egyiket egyébként itt fogalmazta meg egy fideszes háttérember az ATV stúdiójában. A kör nem annyira tág, de hát nyilván járnak ide azért fideszes háttéremberek, akik ilyen típusú célzásokat tettek olyan embereknek, akikről tudják, hogy én szinte naponta beszélek velük”.
A főpolgármester szerint az üzenetek lényege az volt, hogy nagyban segítené a főváros pénzügyi helyzetének rendezést, ha a kormányváltás megakadályozása érdekében „felzavarná az ellenzéki állóvizet”.
Arra a kérdésre, hogy megpróbálták-e zsarolni, úgy válaszolt: „Nem, nem, de hát ez mégiscsak egy üzenet.” Azt is mondta, hogy az elmúlt időszakban megszakadt a kapcsolat a főváros és a kormány között, azok a miniszterek, akikkel korábban tárgyalt, most már nem veszik fel neki a telefont, és nem is válaszolnak az üzeneteire.
„Én nem készülök a 2026-os parlamenti választás kapcsán semmilyen, az ellenzéki vagy a belpolitikát meghatározó dologra. Nyilván, abban vagyok érdekelt, hogy egy Budapest- és önkormányzatbarát kormánya legyen Magyarországnak, és ezt sokkal inkább látom egy ellenzéki győzelemtől, mint azt, hogy a kormány hirtelen ráeszmél arra, hogy eddig rossz úton járt. Viszont én nem tudok semmilyen politikai és erkölcstelen dílbe belemenni azért, hogy a városom egyébként megkapja azt, ami jár neki”
– mondta a főpolgármester.
Korábban Fekete-Győr András is beszélt már arról, hogy „a Fidesz sok pénzt ajánlott a Momentumnak, hogy induljanak a választásokon” (nem indulnak). Azt mondta: több szinten, operatív, vezetői és politikusi szinten is megkeresték a pártot a Fideszből. Ezt Gulyás Gergely egy kormányinfón tagadta. (via Telex)
Szeptember elsején járt le a jogvédelem, szerda reggel már jött is az inkasszó.
Székesfehérvár fideszes polgármestere szerint a módosításig eleget kell tenni a kötelezettségnek.
A Momentum volt elnöke szerint milliárdos történetről volt szó, a Fidesz érdeke, hogy minél több párt induljon.