Orbánnak üzent a lengyel külügyminiszter, elemzők szerint csalidrónok hatolhattak be Lengyelországba

  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn
  • Keddről szerdára virradó éjjel Oroszország nagyszabású légicsapásokat hajtott végre Ukrajna ellen, összesen 415 támadó drónt és 43 rakétát vezettek be, ezek közül több az ország nyugati részén fekvő Lviv régiót is elérte. A támadás során több drón is belépett a lengyel légtérbe, amik közül néhányat lelőttek.
  • Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint 19 drón repült be az országba, ezek közül eddig 16 roncsait találták meg. A lezuhanó roncsok miatt egy ház megsérült Wyrykiben, a fehérorosz határtól néhány kilométerre.
  • A történtek miatt Lengyelország kérte a NATO-szerződés 4. cikkelyének alkalmazását, vagyis az Észak-atlanti Tanács tárgyalni fog arról, hogy veszélybe került-e az ország területi integritása, politikai függetlensége vagy biztonsága.
  • Ursula von der Leyen szerint Európa harcban áll, a tét a szabadságunk és a függetlenségünk.
19 poszt
  • Legújabbak elöl
  • Régiek elöl

Az oroszok tagadják, hogy az ő drónjaik sértették volna meg Lengyelország légterét

Oroszország „megalapozatlannak” nevezte a lengyel álláspontot, miszerint Oroszország felelős a Lengyelország légterét megsértő drónok ügyében. Andrij Ordash, Oroszország lengyelországi ideiglenes ügyvivője arra hivtakozott, hogy a lengyel hatóságok nem mutattak be semmilyen bizonyítékot arra, hogy a lelőtt drónok orosz eredetűek lennének. „A vádakat megalapozatlannak tartjuk. Semmilyen bizonyítékot nem mutattak be arra, hogy ezek a drónok orosz eredetűek lennének. Az előző hasonló esetek tapasztalatai alapján nem számítunk arra, hogy a lengyelek bármiféle bizonyítékot fognak bemutatni” – mondta az orosz ügyvivő. A diplomata szerint „Oroszországnak abszolút nem áll érdekében semmiféle eszkaláció Lengyelországgal”. Szerinte Moszkvában nem számítanak arra, hogy „a lengyel hatóságok oroszellenes hévükben meghallják” az orosz fél álláspontját. Ugyanakkor Putyin szóvivője, Dmitrij Peszkov nem kommentálta az incidenst, a kérdéseket a Védelmi Minisztériumhoz irányította. (Kommersant/TASZSZ)

  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Szijjártó Péterrel egy magyar város ellenzéki polgármestere is elutazott Fehéroroszországba

„A delegáció tagjai között van egy polgármester, aki egy magyarországi ellenzéki pártot képvisel. Ő Fehéroroszországban testvérvárosi megállapodást fog aláírni az egyik fehérorosz várossal” – ezt írta Szijjártó Péter látogatása kapcsán a fehérorosz hírügynökség szerdán délelőtt. Felkaptuk a fejünket, hogy ki lehet az az ellenzéki polgármester, aki aznap, amikor szövetségesünk, Lengyelország területére Fehéroroszország felől orosz drónok hatoltak be, elkíséri a fideszes Szijjártó Pétert Minszkbe. Ráadásul a Belta hírügynökség cikkében angolul férfiként hivatkoztak a polgármesterre. Egy órával később derült ki szintén a Beltán, hogy Paksról és annak vezetőjéről, az egykori mszp-s Heringes Anitáról van szó.

Ez egy korábbi kép, ugyanis idén márciusban Uladzimir Ulakovics fehérorosz nagykövet meglátogatta Paksot. Mellette zöld felsőben Heringes Anita polgármester.

A fehérorosz beszámoló szerint Heringes azért volt ott, hogy Osztrovec és Paks testvérvárosi kapcsolatot létesítsen. Mindkét városban van szovjet gyártmányú atomerőmű ugyanis. Hozzátették: A minszki fehérorosz–magyar kormányközi gazdasági együttműködési bizottság ülésén Szijjártó Péter magyar külügyminiszter kifejezte Magyarország érdeklődését a Fehéroroszországgal való gazdasági együttműködés fejlesztése iránt. Külön kiemelte az atomenergia területén való együttműködést.

  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A kormánypárti médiabirodalom, a KESMA ura a helyzetnek

A KESMA alá tartozó Mediaworks alá tartozó Ripost – aminek Ómolnár Miklós a felelős szerkesztője – ebben a nehéz helyzetben is képes volt tartani a felelős kormánypárti narratívát, amikor úgy fogalmazott (kiemelés tőlem):

„Ez lehet az első alkalom, hogy a NATO-ország orosz drónokat támad a légterében 2022 óta.”

Forrás: ripost.hu

A legjobb támadás a védekezés.

  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Tusk: Oroszország az egész szabad világnak üzent

Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint körülbelül 19 drón repült be Lengyelországba, egy részük Fehéroroszország területéről érkezett. Hozzátette, hogy ezek még nem végleges adatok. „A háború során most fordult elő először, hogy nem Ukrajna felől jöttek hibák, a drónok tájékozódási zavarai vagy kisebb léptékű orosz provokációk miatt. Először fordult elő, hogy ezen drónok jelentős része közvetlenül Fehéroroszország területéről repült be Lengyelországba” - mondta a Szejmben.

Beszámolt arról, hogy kedden 22:06-kor a Lengyel Hadsereg értesült először Oroszország Ukrajna elleni, nagyszabású légitámadásának megindításáról. Ezeknek az információknak a birtokában a Műveleti Parancsnokság készültségbe helyezte az erőket és eszközöket, többek között a repülőgépeket és helikoptereket. Az első lengyel légtérsértést 23:30-kor jegyezték fel, az utolsót 6:45-kor.

A miniszterelnök szerint nincsenek jelentések áldozatokról vagy sérültekről.

Donald Tusk lenygel miniszterelnök
Fotó: ARTUR WIDAK/NurPhoto via AFP

Azt mondta, nincs ok azt állítani, hogy háborús helyzetben vannak, de kétség sem fér hozzá, hogy ez a provokáció összehasonlíthatatlanul veszélyesebb Lengyelország szempontjából, mint a korábbiak.

Ez nem a mi háborúnk, nem kizárólag az ukránok háborúja. Ez egy konfrontáció, amelyet Oroszország az egész szabad világnak üzent hadüzenetként, és ennek végre minden kivétel nélkül mindenkiben tudatosulnia kell. Szövetségeseinket mozgósítani fogjuk, kezdve Washingtontól.

Tusk elmondta azt is, hogy a NATO 4. cikkelyének aktiválása „csak előzetes lépése a biztonságunkat, légterünket és határainkat – amelyek egyben a NATO határai is – érintő együttműködés elmélyítésének”. Hozzátette, hogy „itt a szavak semmiképp sem elegendőek, és a 4. cikk szerinti, valamint a fővárosok közötti politikai konzultációk során határozottan nagyobb támogatást fogunk elvárni”. Tusk jelezte, hogy jelentősen nagyobb támogatást fognak elvárni a lengyel légtér védelméhez. (PAP)

  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Egy egyik drón roncsai egy lakóépületre hullottak

Az egyik lelőtt orosz drón roncsai egy lakóépületre hullottak a lublini régióban, Włodawa közelében található Wyryki Wola faluban. A Gazeta Wyborcza beszámolója szerint az emberek pánikba esve menekültek el otthonaikból. A környéken lakók reggel 6 körül hallották a becsapódás utáni robbanást.

Fotó: Jakub Orzechowski / Agencja Wybo/Agencja Wyborcza.pl via REUTERS

A hatóságok eddig hét drónt és rakétatörmeléket találtak meg az ország különböző vajdaságaiban.

Egy lelőtt drón darabjai Zamosc közelében, a Jaroslawiec megyében
Fotó: TVN/via REUTERS
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn