Távozott a Sándor-palotából a Telexet selejtnek nevező kommunikációs igazgató

belföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Közös megegyezéssel távozott Szántó Georgina, a köztársasági elnök kommunikációs igazgatója, aki márciusban azzal került a hírekbe, hogy „Telex selejt” címzéssel tett közzé egy indulatos Facebook-bejegyzést, egy poloskát ábrázoló fotóval illusztrálva, melyben a lapot azzal vádolta, hogy „össze-vissza hazudozik”.

A Telex közérdekű adatigénylést küldött a Sándor-palotának, melyből most kiderült, hogy Szántó szeptember 3-án közös megegyezéssel távozott a köztársasági elnök hivatalától, és felmondási idejére felmentették a munkavégzés alól. Korábban az Alkotmánybíróság kommunikációs igazgatója volt, majd Sulyok Tamás köztársasági elnöknek választása után követte őt a Sándor-palotába.

Szántó Georgina idén június 19-től szeptember 3-ig főigazgató-helyettesként a Programmegvalósításért Felelős Kabinet vezetőjeként dolgozott: hozzá tartozott a köztársasági elnök bel- és külföldi programjai előkészítése, megvalósítása, valamint ő irányította a Kommunikációs Igazgatóság és a Protokoll Igazgatóság vezetőjének munkáját is. Ő vezette a kommunikációs területet akkor is, amikor augusztusban Sulyok Facebook-posztjából kihúzták az „orosz” szót a munkácsi rakétatámadás után. Hogy a két esemény között van-e összefüggés, azt nem tudni, de alig két hét telt el Sulyok átírt Facebook-posztja és Szántó távozása között.

Sulyok Tamás köztársasági elnök a szentesi Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban 2025. február 7-én, mellette Szántó Georgina
Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

Az ügyet érintő vizsgálatról a Sándor-palota augusztus 26-án az alábbi közleményben számolt be:

A köztársasági elnök Facebook-oldalán megjelent – a Munkácsot ért rakétatámadást érintő –, majd később módosított poszt ügyében lefolytatott vizsgálat következményeként a Sándor-palota Kommunikációs Igazgatósága olyan biztonsági garanciákat hozott létre, amelyek nemcsak minimalizálják, de a jövőben ki is zárják a hibalehetőségeket.

A Telex most megkérdezte a Sándor-palotát és Szántó Georginát is távozása okáról, de választ egyiküktől sem kapott. (via Telex)

Kapcsolódó cikkek