Megint élő egyenes adásban verte össze egymást pár celeb az RTL Sztárbox című műsorában. Először női könnyűsúlyban Bernáth Odett fitneszmodell és Kocsis Alexandra szintén fitneszmodell csaptak össze. Bernáth Odett erősen uralta mind a négy menetet, végül egyhangú pontozással meg is nyerte a mérkőzést.
Mielőtt megnézhettük volna a második mérkőzést, amiben férfi nehézsúlyban Kembe Sorel színész és volt vívó állt ki a ringben Dudás Miklós kajakozóval szemben, masszív időhúzásba kezdtek a műsorkészítők, és hosszú percekig kellett nézni, ahogy egy erőművész falazó ytongot tör szét a színpadon. A korábban doppingolás miatt három évre eltiltott kajakozónak végül pontozással sikerült legyőznie a kongói vívószövetséget megalapító és így az olimpiára kijutó színészt. Vadon a mérkőzést egy Ali-Foreman összecsapáshoz hasonlította, Kovács Kokó Istvánnak simán csak „tetszett” amit látott.
Férfi könnyűsúlyban ifjabb Schóbert Norbert, bemutatkozása szerint „tartalékos katona és tanuló” állt ki bokszolni a nála húsz évvel idősebb Meszes Balázzsal, a Punnany Massif énekesével. Utóbbira az első és a második menetben is rá kellett számolni, majd miután a harmadik menetet is rászámolással indították, a bíró leállította a mérkőzést, mielőtt ifjabb Schóbert rendesen kiüthette volna az énekest.
Végül férfi középsúlyban csapott össze a musicalszínész Kocsis Dénes és az énekes/műsorvezető Pápai Joci. Utóbbi az első menetet egy hatalmas rohammal indította, majd miután a második menet elején kiugrott Kocsis válla, és azt vissza is rakták, a musicalszínész lendületet kapott és uralta a ringet. Végül a harmadik ringet is egy kis vállmasszírozással kezdték, hogy aztán a negyedik menetben Kocsis Dénes véresre verje Pápai Jocit. Kovács Kokó István szerint „Kocsis Dénes az erkölcsi győztese” volt ennek a meccsnek, de végül pontozással Pápai nyert.
23:06 – Frissítés: Pápai végül közölte, hogy az igazságérzete nem engedi, hogy ő menjen tovább, átadja a győzelmet Kocsisnak, Kovács Kokó István pedig kimondta az áment, így Kocsis Dénes jutott tovább.