Megtalálták a 20 napja eltűnt Kaszás Nikolett holttestét

belföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A Blikk értesülései szerint egy kutyás keresőcsapat vasárnap reggel megtalálta a szeptember 7-én eltűnt Kaszás Nikolett holttestét a Pilisben. A lap információi szerint a holttestet az utolsó ismert ruházat alapján egyértelműen azonosítani tudták, így a további keresést leállították.

Frissítés: a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy megtalálták a keresett nő holttestét, de ennél több részletet nem árultak el.

A 27 éves nő szeptember 7-én, tömegközlekedéssel indult el túrázni budapesti albérletéből a Pilisbe, akkor látták élve utoljára.

Fotó: Blikk

Úgy tudni, hogy a túrát végigcsinálta, legalábbis egy üzenetben ezt írta a barátjának, aki épp Prágában volt. A túra helyszíne volt az utolsó, ahol a nő telefonját még be tudta mérni a rendőrség. Hogy a túra után hová ment, nem tudni: három helyen alhatott volna, a saját albérletében, a szüleinél vagy a barátjánál, de egyik lakásban sem járt. Eltűnését a túra másnapján jelentették, miután a nő munkahelye jelzett a családnak, hogy nem ment be dolgozni és nem is jelentkezett, pedig korábban nem csinált hasonlót. De ezen a napon történt még egy fontos mozzanat: hajnalban a nő barátja ismét kapott tőle üzenetet, amiben jó éjszakát kívánt. Azonban, mint később kiderült, ezt az üzenetet már nem a nő telefonjáról küldték, hanem egy asztali gépről. A rendőrség azonnal eltűntként kezdte el keresni a nőt.

A vélt túraútvonalat a Pilisben korábban már végigvizsgálták, de akkor nem találták Kaszás nyomát.

Kapcsolódó cikkek