A TV2 vezére, egyben az Index tulajdonosa, valamint Mészáros emberei és egyetemi vezetők is egy kört alkotó digitális polgárok lettek

POLITIKA

György László kormánybiztos a Facebook-oldalán közölte a jó hírt, miszerint 27 társával együtt megalapította a Magyar Teljesítmény Digitális Polgári Kört. Céljuk, hogy stratégiai szemmel vizsgálják meg a magyar teljesítményt, a magyarok teljesítményét az élet minden fontos területén, górcső alá akarják venni, honnan indultunk 2010-ben, meddig jutottunk 2025-re, és mi következik ebből a jövőre nézve.

A kör értékrendjét három jelzővel írta le: patrióták – ehhez sok kommentár nem szükséges ma már –, pragmatikusak, vagyis tisztában vannak a helyükkel a világban, illetve meritokratikusak, azaz szerintük „a fenntartható élet alapja a teljesítmény, ami az erkölcs, a tehetség és a szorgalom szorzata”.

Forrás

Az alapítók között politikus, az egyetemi élet szereplő és több NER-, helyesebben Mészáros-közeli vállalkozó is van. A teljesség igénye nélkül mostantól DPK-tagsággal büszkélkedhet:

  • Pölöskei Gáborné, volt államtitkár, Áder János testvére,
  • Balog Ádám, az MNB egykori alelnöke, az MKB Bank volt vezérigazgatója,
  • Bódis László, államtitkár,
  • Barkász Sándor, a Békés Drén Kft. ügyvezetője, a cég évek óta együtt dolgozik Mészáros Lőrinc cégeivel,
  • Deák Gábor, a ZÁÉV Zrt. és más Mészáros-cégek vezetője,
  • Decsi István, a Pécsi Egyetem kancellárja,
  • Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke,
  • Rovó László, a Szegedi Egyetem rektora,
  • Szabó László volt washingtoni nagykövet, a Mediaworks elnöke,
  • Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója,
  • Tima János, a Magyar Broadcastin Co. Zrt. vezérigazgatója, egyben Mészáros Lőrinc bejáratott embere
  • és Vaszily Miklós, a TV2 Csoport elnöke.

Utóbbi alapítóról érdemes még tudni, hogy

Kapcsolódó cikkek

Beült Mészáros Lőrinc bankjának felügyelőbizottságába az Index tulajdonosa

Újabb feladattal találta meg a Nemzeti Együttműködés Rendszere.

Czinkóczi Sándor
Média

A TV2 arcai közös videóban buzdítanak arra, hogy szavazzon mindenki Orbán Viktorra

Négy évvel ezelőtt egy hasonló videóért 3,45 millióra bírságolták a csatornát.

Mészáros Juli
POLITIKA

Vaszily Miklós megerősítette, hogy a cége fogja csinálni a Pesti TV-t

Azt is, hogy kábelcsatorna lesz, amit be szeretnének juttatni a szolgáltatók kínálatába.

Szily László
Média

Vaszily Miklós lett a TV2 Média Csoport új vezérigazgatója

Pavel Stantchev 6 év után közös megegyezéssel távozott a cégtől.

Molnár Kristóf
Média

Bepoloskázták az MTVA vezetőjének irodáját

Vaszily Miklós irodájában kedden találták meg a rejtett lehallgatókészüléket. A rendőrség tiltott adatszerzés miatt indított nyomozást.

Czinkóczi Sándor
politika

Vaszily Miklós lett Mészáros Lőrinc tévéjének új vezérigazgatója

Az MTVA vezetését hagyta ott az Echo Tv-ért.

Horváth Bence
POLITIKA

Vége a színjátéknak: az Index hivatalosan is a NER lapja lett

Mészáros Lőrinc embere, Vaszily Miklós a nevére vette az ország legnagyobb lapját, és pontot tett egy hat és fél éve zajló politikai művelet végére.

Rényi Pál Dániel
media