Kétrészes cikksorozatban tárja fel a Válasz Online Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter gazdagodását, ennek első részében a családtagjai állami megbízásait igyekeztek összesíteni. Bár az üvegzseb nyilvántartások jobbára használhatatlanok, azért így is sikerült a lapnak 8,2 milliárd forintnyi állami megbízást azonosítani. A történet főszereplői: Nagy Márton bátyja, Nagy Szilárd ügyvéd, szintén ügyvéd párja, Pete Judit, valamint Fenyvesi Péter, aki 2022-ig Nagy Szilárd ingatlanos vagyonkezelőjeként mutatkozott, jelenleg pedig a miniszter családjához sok-sok szálon kötődő magántőkealapok irányítója. Utóbbiról majd a második cikkben lesz szó.
Mielőtt azonban a megbízásokat sorolná a lap, Nagy Márton vagyonnyilatkozatát vették elő, ami szerint a miniszter egy 89 négyzetméteres II. kerületi ingatlannal rendelkezik, és amolyan középosztálybeli életről árulkodik. A valóságban azonban a miniszter hitvese két éve egy 168 négyzetméteres luxuslakásban is tulajdonrészt szerzett ugyanitt, sőt ez ma a hivatalos lakcíme. Ezt onnan lehet tudni, hogy időközben – mint a 24.hu megírta – a feleségnek lett egy 150 milliósra taksált balatoni panorámás, jakuzzis „gazdasági épülete” Vászoly településen; az ehhez tartozó földhivatali dokumentációban pedig már a 168 négyzetméteres, közel félmilliárd forintot érő lakást jelölte meg budai otthonaként. Érdekesség, hogy a tulajdoni lap szerint a Tiborcz István portfoliójába tartozó Gránit Bank 447 millió forint erejéig jegyzett be jelzálogot. A hitelt végül 4-5 hónap alatt törlesztették is. Így a lap szerint a nemzetgazdasági miniszter családi ingatlanvagyonának értéke meghaladja az egymilliárd forintot.
Ami pedig a rokonok állami megbízásait illeti, az egyáltalán nem tökéletesen működő üvegzseb nyilvántartások ellenére is a Nagy-kör az elmúlt években jócskán behálózta az államot, legalább 80 köztulajdonú érdekeltségtől kap vagy kapott ügyvédi, tanácsadói megbízást. Mivel 34 cégnél konkrét összegek is szerepelnek, így az biztos, hogy összesen 8,2 milliárd forint értékű megbízást sikerült azonosítani, de a valóság ennek duplája, akár triplája is lehet.
Arról egyébként mi is írtunk, hogy év elején Nagy Márton testvérének régi csapata rakta össze a Mini-Dubaj szerződését. Azért „régi”, mert Nagy Márton miniszterré avanzsálása után látszólag kiszállt az ügyvédi irodából a báty, Nagy Szilárd, de azt a párja, Pete Judit vitte tovább.