„Itt stadionok, odaát játékosok „épülnek”…”

Ki írta?

a., egy kígyóvállú liberális

b., egy mindenszarozó kommentelő

c., az államosított Nemzeti Sport szerzője?

Bizony, Orbán Viktor kedvenc, időnként kivasalt, a piaci igények elől állami ölbe átmentett újságjában, a Nemzeti Sportban jelent meg ez. Láthatóan nehezen megy az írek ellen az utolsó pillanatban elveszített világbajnoki selejtező megemésztése, valahogy ki kell ereszteni a gőzt. Ez az állami lapban most úgy néz ki, hogy két cikkben is rácsodálkoznak, hogy szar a magyar foci.

Somogyi Zsolt az egyik publicisztika szerzője. Pusztító részleteket ír le arról, hogy lehet-e bízni az utánpótlásban:

„Ha csak az elmúlt hetek eredményeit nézzük, láthatjuk, hogy az U19-es együttes a görögöktől kapott ki 4–0-ra Kispesten, az U17-es gárdánk a csehektől szenvedett 7–1-es vereséget – kiélezett meccsen alulmaradni sem jó, de azért ezek az eredmények meg tudják ütni az embert.

Nyilván vannak győzelmek, épp az U19 jutott tovább hihetetlen módon az Eb-elitkörbe: a rivális bolgárok kispadján valaki reklamált, és azzal a sárga lappal, a sportszerűségi versenyen kerültünk eléjük, miközben az egymás elleni meccsen döntetlen született. A drukker szíve azonban belesajdult, látva, milyen ragyogó akciókat vezettek a bolgárok.”

Mindezt úgy, hogy ő is megjegyezi: a körülmények, az edzőpályák jó minőségűek, milliárdok mennek az utánpótlásra.

Aztán eljut az itt stadionok, odaát játékosok épülnek felismerésig. Sőt, annál is tovább, szerinte visszaüt a magyar fociban az anyagi bőség. „Vagy nem találjuk meg azokat, akik a nemzetközi futballra alkalmasak, vagy megtaláljuk, de nem tudjuk kellően felkészíteni őket, vagy az ügyeseket keressük az igazán kitartók helyett – a hatalmas mértékű befektetésnek egyelőre nincs látszatja.”

„Az utánpótlás eredményei azt sejtetik, a jövőben sem várnak ránk sokkal szebb napok” - nyújt reménytelenséget a szerző az olvasóknak.

Jóval óvatosabb, de hasonló cikket írt a lap másik újságírója is: „Olybá tűnik, a honi képzésre a jelentős anyagi befektetés mellett a csekély hasznosulás a jellemző.”

Ez abban a lapban jelent meg, aminek a főszerkesztője Orbán Viktor udvari sportújságírója, Szöllősi György, aki nemrég még a felcsúti stadion lelátóján írta alá a Fidesz aláírásgyűjtő ívét.

Szó sincs arról, hogy a Nemzeti Sport láncát vesztve elszabadult volna. A lapban megjelent kritikáknak nincs kifejezetten címzettje, úgy általában keseregnek egy nagyot.

Ami azért is érdekes, mert amikor két éve Szöllősi György interjút készített Orbán Viktorral, akkor azért lehetett tudni, ki áll a magyar foci feltámasztása mögött. Akkor éppen ment a szekér, kijutottunk az Eb-re.

„SZGY: Egymillió új munkahelyet volt nagyobb kockázat ígérni 2010-ben, vagy hinni töretlenül a magyar futball talpra állásában, amikor ez sokáig teljesen reménytelennek tetszett?

OV: A magyar futball talpra állásában egyetlen pillanatig sem kételkedtem. Az egymillió munkahely felől időnként elbizonytalanodtam, de a futball terén sosem. Mégis a futballban követtem el a legnagyobb hibát az elmúlt tíz évben: hatvannégyezres stadiont építettünk kilencvenezres helyett. Kishitűek voltunk, és ez hiba.”

Önkritika mindössze ennyi volt Orbántól. Aki ilyeneket is mondott akkor:

„Rendben, de biztos ismeri azt a nyilvánosan is gyakorta hangoztatott elméletet, mely szerint a magyar válogatott nem az elmúlt évek hazai futballfejlesztései miatt jó, sőt, azok ellenére.

Ezek kínban fogant komcsi magyarázkodások. A dolgok egy országban általában együtt mozognak jó vagy rossz irányba. A magyar futball sem attól jó, mert hirtelen jobb lett az akadémiai rendszer, jobbak lettek az edzőink – persze mindenki valamivel jobb, mint volt –, hanem azért, mert az egész ország együtt mozdul valamilyen irányba. Fölfelé indultunk.”

Egészen nagy magasságokba emelkedett az a beszélgetés:

„Az elmúlt évtized intenzív és nagyarányú sportfejlesztése méretében, tudatosságban csak a száz évvel ezelőtti, Trianon utáni építkezéshez hasonlítható. Az akkori erőfeszítések az olimpiai éremtáblák két harmadik helyében és futballvilágbajnoki ezüstökben kamatoztak, hiszen a lendület az ötvenes évekig kitartott. Eljuthatunk megint ezekre a csúcsokra?

Miért ne juthatnánk? Mindent megtettünk érte. Megadtuk az edzőknek az elismerést; az mégsem járta, hogy a gyerekeinkkel foglalkozó edzők éhbérért dolgoztak, miközben világszínvonalú munkát végeztek. Sikerült rendbe tenni a létesítményeket, ezzel megadtuk a gyerekeknek meg a sportolóknak, ami jár. Idehoztunk nagy nemzetközi versenyeket, hogy az elvégzett munkájukhoz méltó versenyeken tudjanak itthon pályára lépni. Létrehoztuk a nemzeti sporttelevíziót, amely minden lakásban ott van. Megmentettük a Nemzeti Sport nyomtatott változatát, mert hiába agonizálnak világszerte a hagyományos lapok, magyar sport nincs Nemzeti Sport nélkül, ezt mindenki tudja, aki velem egykorú. A sportnapilap a magyar sport számára olyan, mint az országnak a korona, ha elvész a korona, oda az ország. Mindent megtettünk azért, hogy az elkötelezettség, ami a magyarokban él a sport iránt, felszínre tudjon törni. Most várjuk az eredményeket. És jönnek is. Az utánpótlássportot is követem, és ott is nagy erők mozdulnak meg. Bizakodó vagyok, de az is fontos, hogy mi, politikusok, gazdaságpolitikáért felelős emberek folyamatosan olyan teljesítményt nyújtsunk, amivel előállítjuk a sport pénzügyi alapjait. Enélkül nem megy, különösen ebben a nyitott világban. Ha Magyarországon nem tudjuk megbecsülni a sportolókat, akkor nemzetközi vizekre eveznek és szétszélednek. A magyar gazdaságnak zakatolnia kell. Ez nem a sportolók felelőssége, hanem a miénk.”

Na, ezt - meg Orbán számos hasonlóan futballokos megszólalását, például a 2030-ra jósolt világbajnoki döntőt - most nem idézte fel az állami sportlap. Valaki csak úgy feleslegesen öntött milliárdokat a magyar fociba.