A japán hatóságok lefoglaltak egy kínai halászhajót és letartóztatták a kapitányát – írja a BBC.
„A hajó kapitányát egy halászati ellenőr megállásra utasította ellenőrzés céljából, de a hajó nem tett eleget a felszólításnak, és elmenekült”
– áll az ügynökség közleményében. Az eset még csütörtökön történt Japán kizárólagos gazdasági övezetében, Nagaszaki prefektúra közelében, 165 kilométerre dél-délnyugatra Hesima szigetétől.
A fedélzeten 11 ember tartózkodott, köztük a 47 éves kínai kapitány. A japán hatóságok nagy kapacitású, úgynevezett „tigrishálós” halászhajóként írták le a járművet. Ez az első eset 2022 óta, hogy Japán kínai halászhajót foglalt le, Peking egyelőre nem reagált az ügyre. Tokió jelezte, hogy továbbra is határozottan fellép a külföldi hajók illegális halászati tevékenységével szemben.
A két ország között jelenleg amúgy is feszült a viszony, miután Takaicsi Szanae japán miniszterelnök novemberben kijelentette: Japán katonailag is beavatkozna, ha Kína erővel próbálná elfoglalni Tajvant. Peking ezt „felháborítónak” nevezte, bekérette a japán nagykövetet, és figyelmeztette állampolgárait a Japánba irányuló utazásokkal és tanulmányokkal kapcsolatban.
A diplomáciai vita gazdasági és kulturális következményekkel is járt: visszaesett a kínai turisták száma Japánban, ami érintette a turizmushoz és kiskereskedelemhez kötődő részvényeket, több japán művész kínai fellépését lemondták, filmek bemutatóját elhalasztották, és Japán utolsó két pandáját is visszaszállították Kínába.
Minden jónak vége szakad egyszer. Japán öt évtized után marad panda nélkül.
A japán miniszterelnök Tajvanról szóló megjegyezése miatt Peking kész leállítani a tengeri élelmiszerek importját, és felszólította állampolgárait, hogy kerüljék Japánt. Kína hiába követeli, a japán miniszterelnök nem hajlandó visszavonni a szavait.