Késelésig fajult egy verekedés a Virtu étteremben, a Mol-toronyban

bűnügy

Előbb csak összeszólalkozott két társaság a Mol Campuson működő Virtu étteremben, ebből verekedés lett, majd az egyik férfi megszúrt két másikat. Egyikük életveszélyes, a másik könnyebb sérüléseket szerzett, tudta meg a Telex. Az eset február 21-én történt.

A rendőrség emberölés kísérlete miatt indított eljárást, a feltételezett elkövetőt, egy 19 éves férfit egy napon belül elfogták, gyanúsítottként kihallgatták, és őrizetbe vették. Egy másik embert csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként.

Frissítés: hétfő délután a Fővárosi Főügyészség indítványozta a 19 éves férfi letartóztatását „több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt”. Az ügyészségi közleményből kiderül, hogy egy születésnapozó társaság „keveredett szóváltásba” egy másik baráti társasággal, „és a későbbiek során a két társaság egyes tagjai között dulakodásra is sor került”. A vádhatóság azt is közölte, hogy az ügyben egy másik személyt csoportosan elkövetett garázdasággal gyanúsítanak, ő önként jelentkezett a rendőrségen, és egyelőre szabadlábon védekezhet.