A lehető legnagyobb titokban zajlottak a tárgyalások a Ringier Hungary eladásáról. Már hónapokkal korábban eldőlt, hogy a kormányközeli Indamedia megvásárolja a Blikk kiadóját, de a szerkesztőségben az igazgatón kívül senki sem tudott az ügyletről. Ekkor csörrent meg az egyik újságíró telefonja, Kaminski Fanny kereste. Ez nem volt szokatlan a szerkesztőségben, a miniszterelnök sajtótanácsadója korábban blikkes újságíró volt, kapcsolatai megmaradtak, több-kevesebb rendszerességgel azóta is „ajánlott témákat” a lap munkatársainak.
Ezúttal azonban komolyabb volt a felajánlás: lehetőség lenne Orbán Viktorral egy gépen kiutazni az Egyesült Államokba, és testközelből tudósítani a találkozóról az amerikai elnökkel. Az érintett munkatárs azonban nem szeretett volna utazni, ezt jelezte is a lapvezetésnek, akik egy másik újságírót akartak Amerikába küldeni. Őt viszont a miniszterelnök stábja nem fogadta el. Még ekkor sem gyanított senki semmit, csak utólag állt össze a kép, amikor a Blikk eladása utáni héten már a Kaminski által is elfogadott kolléga ült fel a kizárólag kormányközeli lapok újságíróival és influenszereivel feltöltött kegyencjáratra.
Az elmúlt hetekben több mint fél tucat, a kiadó működésére rálátó forrással beszéltünk annak érdekében, hogy feltérképezzük, miként került kormányközelbe a Blikket, a Kiskegyedet és a Glamourt is kiadó Ringier Hungary. Forrásaink névtelenséget kértek.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?