Nagy Márton már nemcsak arról beszélt, hogy öt nagy bank maradhat, de négyet meg is nevezett közülük

gazdaság

Nagy Márton a közszolgálati egyetemen tartott előadást kedden, a beszédében az elmúlt tizenöt év gazdasági sikereit méltatta. (Nem elhanyagolható mellékszál, hogy ebből a tizenötből nagyjából hét-nyolc évben valóban jól teljesített a magyar gazdaság, de mióta 2022-ben Nagy a kormányzati gazdaságpolitikai irányítás tagja, pont egyetlen ilyen év sem volt.)

Nagy Márton beszámolója a Költségvetési Bizottság ülésén a Parlamentben 2025. december elsején.
Fotó: Bankó Gábor/444

Az előadása azonban nem azért volt érdekes, mert tulajdonképpen az elődei munkáját dicsérte, azaz más, például az általa a kormányból kitúrt Varga Mihály tollával ékeskedett. Hanem azért, mert tovább vitte azt a múlt keddi gondolatmenetét, amely szerint az országban csak öt nagy bank maradhat – és az ötből négyet meg is nevezett:

„az OTP, az MBH Bank, a K&H és az UniCredit mellett az ötödik hely jelenleg kiadó”

– idézi a miniszter szavait az MTI.

Az MNB 2021 óta érvényes besorolása alapján jelenleg hét nagybank van az országban, a felsorolt négy mellett az Erste, a Raiffeisen és a CIB, előbbi kettő osztrák, utóbbi olasz tulajdonú. Akárcsak a négyesébe beleválogatott UniCredit, míg a K&H belga, az OTP és MBH magyar tulajdonú, utóbbi jelentős részben Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik.

A gazdasági miniszter tehát a hét nagy bankból csinálnak ötöt, vagyis kettőt nem lát szívesen az országban. Mivel Orbán Viktor a február 14-i évértékelőjén a „halál vámszedőinek”, illetve „a háború kutyáinak” nevezte többek között az Erstét, aligha rájuk gondolt ötödikként a miniszter. Akinek egyébként az ötlete, miszerint egy kormánytagnak kellene megmondania, hány bank működjön, teljesen szembemegy a piacgazdasági logikával: legutóbb 1946-ban a kommunista irányítású Gazdasági Főtanács lépett fel hasonló határozottsággal a kereskedelmi bankok burjánzása ellen – 1947 végére államosították is mindet.

Nagy Márton egyébként azt veti a pénzintézetek szemére, hogy nemcsak túl sokan vannak, hanem túl drágán is működnek. Ha ez valóban így van, akkor nyilvánvalóan a világ leghülyébb ötlete a számukat csökkenteni, hiszen a közgazdaságtan egyik alapvetőt tétele, hogy változatlan kereslet esetén a kínálat szűkülése az árak (esetünkben a banki díjak) emelkedését hozza maga után. De hát ezt nyilván Nagy Márton is pontosan tudja – és ha igen, már csak az a kérdés, hogy akkor mi is a valós szándéka, amikor a banki verseny korlátozását sürgeti.

Kapcsolódó cikkek