A politikai paletta letisztulásával a választások előtti március 15. politikai programja is leegyszerűsödött:

• az egyik nagy párt mozgósított egy irdatlan nagy tömeget, amely zászlókat lengetve odavonult egy nagy térre, ahol némi színpadi műsor és éneklés után a főnök mindenkinek a lelkére kötötte, hogy csak akkor lesz jó, ha rám szavazol.
• aztán ugyanezt megcsinálta a másik nagy párt is.

A többiek is megtartották ugyan a kötelezőt, (Mi Hazánkról itt írtunk, Kutyapártról itt), de nyilvánvalóan mindenkit az érdekelt, Orbánék vagy Magyarék nyerik a méretversenyt. Mi nem foglalunk állást, nézze meg a saját szemével a tömegeket ide kattintva, ha pedig ide kattint, akkor pedig a napot lekísérő percről perce közvetítésünkhöz jut, ahol ellentétben ezzel az összefoglalóval, minden apró részletet megtalál.

Az erőpróbát a Fidesz kezdte, 9-kor gyülekeztek a Margit-híd budai hídfőjénél a jobbára busszal a fővárosba szállított vidéki csapatok. A koreográfia a szokásos volt, CÖF-szervezés, gyarmatos molinó (ezúttal nem brüsszeli, hanem ukrán gyarmat, sőt, ukrán oblaszty nem leszünk), a tömeg elején pedig mozgó üvegstúdióban gurulva lelkesedtek a kormánysajtó műsorvezetői.

Hogy teljes legyen az október 23-as déja vu, még Orbán anyja is előkerült ismét. A kormánymédia-szőnyegbombázást maximumra csavarták, a Patrióta, a Mandiner és HírTV négy-ötórás közvetítésekben adta egymásnak a fideszes politikusokat és megmondókat, akiktől mind ugyanazt kérdezték, természetesen így a válaszok is ugyanazok voltak.

Ennek ellenére érdemes volt néha belenézni a műsorfolyamba, hiszen olyan pillanatokat hoztak, mint hogy a Patriótán valaki arról beszél adáskezdet előtt, hogy

Pedig semmi értelme már, de mindegy,

vagy hogy Szánthó Miklós és Boros Bánk Levente egymásra licitálva próbálnak valami frappánsat köszönni a nézőknek (Szánthó: Dicsőséget Magyarországnak, Boros Bánk: Hajrá, Fradi), hogy aztán Boros Bánk Levente nem sokkal később egy röfögéssel vegye át a szót.

A Békemenet jó nagyra nőtt, azt nem fogjuk tudni biztosra mondani, hogy ez volt-e a valaha volt legnagyobb, mindenesetre a Margit híd és aztán a Kossuth tér is szépen megtelt. Riportunkat a Békemenetről itt találja. A menetben a Szent István körúton békegalambokat is szabadon eresztettek egy feszület mellett.

A végállomás a Kossuth tér volt, a műsorvezető pedig ki más lett volna, mint Philip, aki a konferálás egy pontján fura párhuzamot vont, azt mondta, a tömeget látva a 2002. április 13-i gyűlés jutott eszébe, a legendás kétmilliós mondatára gondolhatott, dehát az mégiscsak egy elveszített választás éve és Kossuth téri gyűlése volt a Fidesznek.

A rendezvényen felütésként Petőfi Sándortól a harcra lelkesítő Csatadalt szavalta el egy gyerek, ami annak fényében érdekes, hogy mostanában a Fidesz körül minden arról szól, hogy ne legyen csata, hanem legyen béke, és gyerekeinket ne vigyék el harcolni.

Véres a föld lábam alatt, lelőtték a pajtásomat,

Előre!

Én se' leszek rosszabb nála, berohanok a halálba,

Előre!

Celebekből természetesen nem volt hiány (szinte teljes névsor itt), hiszen az egész kampány a celebekre épül, Radics Gigi, Pápai Joci, Dér Heni, Takács „nem Magyar Péter-díjas” Tamás, Curtis, a friss Kossuth-díjas Pataky Attis együtt énekelték a Nemzeti Dalt, háttérben a szokásos ismert fideszes arcokkal, aztán Demjén Ferenc jött, a biztonság kedvéért megint egy chopperen ülve.

A produkciók után a fideszes nagy kampányhármasé lett a színpad, előbb Szijjártó Péter külügyminiszter vette elő a ritkán látott, így tőle kicsit idegen, de ennek ellenére saját műfajában rendben lévő szónoki énjét, majd Lázár János kapott szót a brandjévé váló hosszú, zöld, vadász(os)kabátban. A 12 pontjának (1-6 itt, 7-12 itt) az a része kicsit furán hatott, hogy „figyelj a zsebedre", de biztos csak a rosszindulat szól azokból, akiknek a Fidesz és a zsebre figyelés másként kötődik össze, mint ahogy Lázár gondolja. A két miniszter amúgy hozta a szokásos paneleket: a Fidesz jókat csinált (adókedvezmények, minimálbéremelés stb., mondjuk nemet a háborúra, az országot ilyen helyzetben nem szabad egy kezdőre bízni, aki amúgy is az ukránok/Brüsszel embere stb.).

Aztán jött Orbán Viktor, akinek a beszédéről itt olvashatják elemzésünket. A tömeg többször is skandálta, hogy „nem hagyjuk”, amiről pont a héten állapította meg Plankó Gergő kollégám, hogy keményen hangzik, de valójában éveken át az ellenzék tehetetlenségének és belenyugvásának szimbolikus mondata volt, amely jelenségen épp most készülnének túllépni.

Az állami / fideszes rendezvénynek – ki tudja megkülönböztetni ezeket már -– fél három körül lett vége, ezzel így rálógva a tiszás Nemzeti Menet eredetileg tervezett két órás kezdőidőpontjára. Talán ezért, talán másért, mindenesetre a Nemzeti Menet végül később indult el a Deák térről a Hősök terére.

A koreográfia itt is a szokásos, elöl molinó, amit az első sorban menetelő pártvezetők és ismert arcok fognak, köztük Magyar Péter. A zászló ebben a frontvonalban az ő kiváltsága volt, más csak a kezével integetett, ha ismerőst látott. A tömegben csak magyar zászlók voltak, leszámítva egy furcsa közjátékot, amikor valakik ukrán zászlóval rohantak be. Az úton, csakúgy mint októberben, minishow-k idézték fel megfelelő korszakot.

A tömeg itt is irdatlan nagy volt, már megtelt a Hősök tere, amikor a menet vége még a Deák környékén volt, végighúzódva az Andrássy úton, miközben a mellékutcákban is sokan próbáltak meg előzni. Riportunkat a tiszás Nemzeti Menetről itt olvashatja.

A Hősök terei produkciókról lerítt, hogy a 2002 körüli Fideszbe beleszerető Magyar Péter és a kortárs rendezés maestrója, Radnai Márk keze nyoma. Nemzeti (közép)magaskultúra, konzervatív hazaszeretet, tánc, ének, patrióta popmusical, klasszikus szavalatok, disznófejű nagyúr, sehonnai bitang ember, csitári hegyek, playbackes beszéd zongoraszóra, esik eső karikára. Ha a fideszes műsort kegyetlennek neveznénk esetleg, akkor ez a jelző simán megállja a helyét itt is, legfeljebb kicsit máshonnan megközelítve a fogalmat.

Amikor ezt írtuk, még nem tudtuk, hogy mindez, mármint a régi, polgári Fidesz imádata sokszorosan köszön vissza majd Magyar Péter beszédében, úgyhogy ha úgy nézzük, a rendezés tökéletesen előlegezte meg az utána következő csúcspontot.

Magyar nagyjából egy órán át beszélt, most nem tudták meglépni az októberi dramaturgiát, miszerint a főnökre rásötétedik, és fáklyák fényében ragyog ki a Hősök tere sötétjéből, de a nap azért szépen ment le a házak fölött-mögött.

A főpróbák megvoltak, a többit meglátjuk 28 nappal később. Csak ne úgy, mint a filmben.