Drogbirtoklás gyanújával indított nyomozást a rendőrség a házibuli miatt, ahol Magyar Péter is ott volt

belföld

Kábítószer-birtoklás miatt nyomozást rendelt el a rendőrség a Magyar Nemzet információi szerint azzal a házibulival kapcsolatban, amit egy budapesti Airbnb-ben tartottak augusztus 2-án, és ahol Magyar Péter is megjelent. Ez az a lakás, ahol a radnaimark.hu weboldalon hetek óta látható kép készült, és aminek megjelenése után Magyar Péter beszélt a körülményekről is.

Magyar azt mondta, egy tiszás rendezvény után, hajnali 5-kor érkeztek meg a weboldalon látható lakásba, amiben ismeretlenek tartózkodtak. Radnai Márk nem volt ott. Magyar azt mondta, az asztalon alkohol és kábítószernek kinéző anyag volt, ő azonban nem nyúlt hozzájuk. Később Vogel Evelinnel, korábbi barátnőjével bementek a szobába, és konszenzuális szexuális kapcsolatot létesítettek. Az ingatlant délután hagyták el, és együtt ebédeltek.

A Magyar Nemzet azt írja, a droggal kapcsolatos bűncselekmény azért merül fel, mert a weboldalon látható fekete-fehér képen az ágy melletti éjjeli szekrényen fehér por látszik, illetve mert Magyar is elmondta, a lakásban az asztalon kábítószernek kinéző anyag volt.

A rejtélyes radnaimark.hu weboldal február 10-én jelent meg. Az oldalon azóta is csak egy fekete-fehér kép látható, ami egy plafonhoz vagy felső sarokhoz rögzített kamerával készülhetett. Kezdetben csak a „coming soon”, azaz „hamarosan következik” felirat volt látható az oldalon, majd megjelent a „once upon a time...”, vagyis „egyszer volt...” felirat, és a 2024. 08. 03.-as dátum is. Magyar Péter videója után megjelent az oldalon egy tőle származó idézet, hogy „az asztalon alkohol és kábítószer kinézetű anyag volt. Én az asztalon levő dolgokhoz nem nyúltam…”, illetve alatta egy felirat: „Biztos?” A domainadatok alapján a radnaimark.hu címet már 2024. december 30-án megvette egy magánszemély.

A képen látható szoba ugyanúgy néz ki, mint egy nagykörúti lakáshotel. Miután beazonosítottuk a körúti lakást, megkerestük Radnai Márkot, aki a 444-nek telefonon azt mondta, soha nem járt az apartmanban.

Kapcsolódó cikkek