Péntek éjszaka, nem sokkal 11 óra után súlyos baleset történt a főváros XIII. kerületében, a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésében. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint összesen öt autó ütközött össze, és „a baleset következtében egy autó lesodródott a hídról” (a Váci útnak a körút fölött átvezető felüljárójáról).
A katasztrófavédelem azt is közölte, hogy „az egységek egy beszorult utast kiemeltek járművéből. A helyszínre mentő is érkezett”. A baleset körülményeiről nem közöltek részleteket.
FRISSÍTÉS: A balesetnek két halálos áldozata is van. A rendőrségi közlemény szerint a helyszínen egy ember, kórházba szállítás közben pedig egy másik áldozat is életét vesztette, míg négyen megsérültek a balesetben.
Bár a baleset pontos helyszínét nem nevezték meg, az öt autó vélhetően fenn, a felüljárón ütközött, ez magyarázza az egyik lezuhanását, illetve erre utal az, hogy egy, a helyszínen készült videón az látszik, hogy a felüljárón több szirénázó jármű is áll.
A katasztrófavédelem közleménye szerint „az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták”, a helyszínen fővárosi hivatásos tűzoltók műszaki mentést végeznek.