Az osztrák határ mellett fekvő, alig 600 lelkes Bucsu faluban, az Arany-patak partján tébláboltunk fotós kollégámmal, amikor délután fél öt körül elsuhant mellettünk egy SMS feliratú, narancssárga kisteherautó.
„Ő lesz az” – kiáltottuk egymásnak, és elkezdtünk sprintelni a Rákóczi Ferenc úton, egészen addig, amíg az aszfaltos burkolat kavicsosra nem váltott.
Korábban a falu egyetlen, csak a kedvünkért kinyitó vendéglátóhelyén azt az információt kaptuk, hogy Magyar Péter ennek a német cégnek az osztrák leányvállalatánál dolgozik szobafestőként.
Mármint nem a frissen megválasztott miniszterelnök, hanem az a férfi, akit a nevének köszönhetően indítottak el a választásokon a Vas 2-es körzetben, hogy független jelöltként szavazatokat vegyen el a Tiszától – és ez be is jött.
Magyar Péter után, akiről sokáig azt sem lehetett tudni, hogy néz ki, és hogy kicsoda, már a választások előtt vizsgálódni kezdett a rendőrség, az eredmény óta üldözi a sajtó, pár napja pedig civilek tüntetést szerveztek a háza elé.
Egy demokratikus választáson induló jelölt általában inkább keresi, és nem kerüli a nyilvánosságot. A bucsui Magyar Péter nem ilyen.
Amikor meglátta, hogy kérdésekkel és kamerával közelítünk a háza felé, bezárkózott, nem felelt. Annyira kerülte a kapcsolatfelvételt, hogy maga helyett még az ablakhoz is egy fiatal nőt küldött kémlelni. Miután a férfi élettársa/lánya kapucnis felsőt és az arcát teljesen elfedő maszkot is felvett ehhez a művelethez, úgy éreztük magunkat, mint egy rossz horrorfilmben.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
Észak-Vas Magyar Péteréért tűvé tettem a választási irodától a már nem létező telefonkönyvön át csekélyke kapcsolati hálómig mindent, de hiába. 500 honfitársunknak viszont sikerült megtalálnia őt.
Megtaláltuk a rejtőzködő jelöltet, aki egy évvel ezelőttig büszkén vállalta politikai nézeteit, most pedig bezsákolhat pár tiszás szavazatot azoktól, akik kevéssé vannak képben a választási rendszerrel.
A vasi, független Magyar Péter, a DK-s Deák Gábor, és a nyilvántartásba sem került NÉP-es Salis Julien Priscilla ajánlásait vizsgálja a hatóság.
Képviselőjelölt lehet a Vasi Fantomember, aki ötszáz ajánlást kapott anélkül, hogy bárki tudna róla bármi biztosat. Több forrásunk is megnevezett egy Magyar Pétert, de ő állítja, nem róla van szó.
A sárvári választókerületben a Fidesz listán kikapott a Tiszától, az egyéni mandátumot viszont megszerezte, miközben a „független” Magyar Péter több száz szavazatot vitt el. A külképviseleti szavazatok összeszámlálása után ezen múlhat az egyéni mandátum.