Gulyás Gergely leköszönő miniszterelnökséget vezető miniszter közzétette Orbán Viktor levelét, amelyet Sulyok Tamás köztársasági elnöknek írt az Európai Unió Bíróságának ítéletével kapcsolatban, amelyben kimondták, uniós jogot sért az Orbán-kormány melegeket pedofilokkal összemosó "gyermekvédelmi" törvénye.
A háromoldalas levélben Orbán Viktor leírja, hogy szerinte a bíróság szerinte politikai döntést hozott, ami uniós jogi és alkotmányjogi aggályokat is felvet. Majd azt írta:
„Magyarország kormánya az Európai Unió Bíróságának döntését nem hajtja végre”.
Orbán Viktor egyes uniós rendelkezések idézése után közölte Sulyokkal, hogy a múlt keddi bírósági ítélet figyelmen kívül hagyta Magyarország Alaptörvényét, és annak rendelkezéseivel több szempontból is összeegyeztethetetlen. Felidézte azokat a rendelkezéseket, amiket a Fidesz a kétharmados többségével írt bele az Alaptörvénybe, mint például, hogy az ember férfi vagy nő; az anya nő, az apa férfi és például azt is, hogy az Alaptörvény óvja a gyerekek születési nemének megfelelő önazonosságához való jogát.
Az uniós bírósági ítélete szerint a melegeket a pedofilokkal összemosó jogszabály az EU Alapjogi Chartájába és az alapszerződések uniós alapértékeket kimondó részébe ütközik.
Még 2021 nyarán indított kötelezettségszegési eljárást az Európai Bizottság Magyarországgal szemben a homofób módosítókkal teleírt pedofiltörvény miatt. Ursula von der Leyen akkor azt mondta, hogy „ez a magyar törvény szégyen”, majd egy uniós csúcstalálkozón 16 állam- és kormányfő ítélte el a szexuális kisebbségek hátrányos megkülönböztetését, az Európai Parlament pedig hatalmas többséggel fogadott el egy állásfoglalást, amelyben szintén bírálták a magyar jogszabályt.
Az Európai Bizottság 2022 decemberében nyújtott be keresetet az EU bíróságához, és azt kérték, állapítsák meg, hogy a magyar hatóságok megsértették az uniós jogból eredő kötelezettségeiket.
Ha a magyar állam nem változtat a jogszabályon, újabb per jöhet, akkor már pénzbüntetés megállapításáról. Ha azt nem fizetik ki, akkor büntetőkamattal együtt levonnák az uniós támogatások kifizetéseiből, mint a menekültügyi pénzbírság esetében.