Az elmúlt tíz évben gyakorlatilag eltűnt a valódi verseny a reklámpiacon – mondta a 444-nek Balásy Gyula hétfői interjújára reagálva egy reklámügynökség ügyvezető igazgatója, aki névtelenséget kért.

Az állami megrendelésekből meggazdagodott médiavállalkozó a Kontroll műsorában jelentette be, hogy a rogáni propagandagépezet részét képező kommunikációs és reklámcégeit felajánlja és átadja az államnak.

A Lounge Communications, a Lounge Event és a New Land Media 2018 óta vetélytárs nélkül, zsinórban nyerték el a Miniszterelnöki Kabinetiroda szinte valamennyi tenderét. Csak ebből a három cégből egyetlen év alatt tisztán 18 milliárdot vett ki Balásy, akinek vagyonát a tavaly májusban megjelent A 100 leggazdagabb magyar című kiadvány 79 milliárd forintra becsülte. Ebből többek között Ferrariból és Lamborghiniből álló autógyűjteményre, egy Máriaremetén a hegyoldalban épülő villára, és óceánra néző penthouse-ra is futotta Miami Beachen.

Az interjú a politika mellett jelentős hullámokat vetett a reklámszakmában is, többen nyilvánosan is reagáltak. „A nagyvonalúság nem ott kezdődik, hogy a végén visszaadod, hanem ott, hogy nem veszed el” – írta többek között Erdős Ákos, a Hello Agency vezetője. Szerinte Balásy „egy szakmát tett tönkre”, a pénzt pedig ellopták, a közbeszerzés „csak a csomagolás volt”. Marosi Gergely, a Mito kreatív igazgatója szintén élesen bírálta Balásyt, akinek ügynöksége szerinte „az egyik legnagyobb kárt okozta a magyar népnek a történelem során”.

Az iparágban régóta keringenek pletykák arról, milyen mértékű volt Balásyék monopolhelyzete. Az egyik visszatérő állítás szerint, ha valaki például a Millenárist vagy a Várkert Bazárt akarta kibérelni film- vagy reklámforgatáshoz, a szerződés előírta, hogy minden technikai eszközt a Visual Europe-tól kell beszerezni – amely jelentősen drágább volt más szolgáltatóknál. Hasonló gyakorlatként emlegetik azt is, hogy a magasabb óradíjak helyett inkább több munkaórát számláztak egy-egy projektre. Iparági források olyan esetről is beszámoltak, amikor Balásyék tízezer baseballsapkát értékesítettek az államnak darabonként több tízezer forintért, miközben ezek valós beszerzési költsége legfeljebb néhány száz, esetleg ezer forint lehetett.