Érték- és ügyfélorientált, fegyházban letöltendő műsorunk önfeledt love brand pillanatokat kínál a kedves olvasóknak az új rendszerben is, egyszersmind nem restell kiállni az emberi szabadságvesztésjogok mellett.
Az itt következő új epizód most még csak a Belső Kör és Közösség előfizetői csomagok tulajdonosai számára elérhető. A rövidebb, ingyenes változatot egy nap múlva közöljük. Fizessen elő a 444-re, mert előbb és hosszabban hallgathat, mi pedig működhetünk szépen tovább!
(Használati útmutatónk az előfizetős verziók kezeléséhez mindenféle podcastalkalmazásokban.)
Ugyanitt fölhívjuk szíves figyelmüket, hogy személyi jövedelemadójuk egy százalékával is támogathatják a szerkesztőséget!
Ezt az adást csak Belső kör és Közösség csomagjainkkal érheted el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
A 44 fős fideszes és a 8 fős KDNP-s frakció csaknem felének voltak olyan kétes ügyei az elmúlt években, amik közpénzek kicsatornázásáról, ide-oda terelgetéséről, illetve klasszikus NER-sztorikról szóltak.
Szituációs gyakorlatokkal és jogszabályok tanulmányozásával készülnek képviselői munkájukra a parlamentbe jutott tiszások. Elmondták, hogy új munkájukkal felborult az életük, de 7/24/365 azért fognak dolgozni, hogy elinduljanak a dolgok az országban.
„Első példa: médiavásárlás. Kértünk ajánlatot a legnagyobb elérésű hazai bringás oldaltól. Egy PR-cikk 250 ezer forint + áfa lett volna, ami teljesen rendben lévő ár. Mire az ajánlat a New Landtől hozzánk került, 966 ezer forint + áfa lett belőle.” Nemcsak óriásplakátokra ment el a pénz. Révész Máriusz munkatársa kitálal.
A Nemzeti Kulturális Alap titkos kollégiumában gyakorlatilag kampánycélokra osztottak pénzt. Mindeközben az NKA egyre kevésbé látta el azokat a feladatokat, melyekre eredetileg létrejött. Hankó Balázsból bűnbak lehet, de ez a történet jóval az ő színre lépése előtt kezdődött.
Ez lehet az év legrejtélyesebb kiemelkedő nemzeti érdeke.
Uj Péter egyedül kreatívabbb, mint a világ összes reklámosa. A 444 vállalati buliján a főszerkesztő homokanimált, árnyjátszott, stand up-olt, bűvészkedett, mégis utólag kellett a tapsot alákeverni.
Bede Márton zombiapokalipszisba látogat. Indián felhőkarcolók, szikh hadügyminiszter. Fásy Zsülike filmje. I. Kínai Néni Kamuközmondás Kihívás! Hegyi zsidók. Schicklgruber nagy hadvezéri ötletei. Szórásos temetés kuttyogatással.
Bélflórafixált korunk italsztárja a kombucha és a vízikefir, de otthoni elkészítésükkel még mindig bátortalanul ismerkedünk. Bár sokszor egy kategóriába sorolják őket, jelentősen különböznek: más mikrobiológiai összetétel, más alapanyagok, más ízvilág. Elkészítésük és felhasználásuk is különböző.
Bede Márton zombiapokalipszisba látogat. Indián felhőkarcolók, szikh hadügyminiszter. Fásy Zsülike filmje. I. Kínai Néni Kamuközmondás Kihívás! Hegxyi zsidók. Schicklgruber nagy hadvezéri ötletei. Szórásos temetés kuttyogatással.
Amikor a vezérigazgató kiáll a nyilvánosság elé, hogy bízik a befektetők jóindulatában, akkor már tudod, hogy baj van.
444-es rendszerváltás fényfestéssel, Ace of Spadesszel, Bede-tánccal. Mi zajlik a szegedi Mick Mars téren? Az egészben kirántott medve autentikus receptje. A román utak leelőzik Ausztriát. Az egyszemélyes Bonnie és Clyde.