„Az elmúlt 16 év egyik legsúlyosabb pillanata az volt, amikor Móra Veronikát készenléti rendőrök kísérték haza az Ökotárs Alapítványnál tartott házkutatás után, hogy aztán az otthoni laptopját is lefoglalják. Mindezt néhány héttel azt követően, hogy Orbán Viktor elmondta az illiberális demokráciáról szóló hírhedt beszédét, amelyben a magyar civilek egy részét külföldről fizetett politikai aktivistáknak nevezte”
– kezdte a vasárnapi Facebook-posztját a Telex újságírója, Fábián Tamás, aki az Orbán-rendszer bűneivel kapcsolatban felvetette a fideszes média felelősségét is.
Elismerve, hogy az egykori Heti Válasz munkatársai „a NER 2018 utáni korrupciógyanús ügyeinek feltárásában fontos munkát végeztek, a Válasz Online léte pedig hozzátesz a hazai nyilvánossághoz”, Fábián felidézte, hogyan indították el a később egyre tébolyultabbá váló sorosozást a Heti Válaszban:
„Az Oroszországból importált civilek elleni hergelést 2013-tól pörgették egyre intenzívebben az Orbán-kormányok, a hatalmi gépezet megindulásához pedig hathatós segítséget kaptak a baráti médiájuktól. Ebben a témakörben mérföldkőnek számított a 2013. augusztus 15-i Heti Válaszban megjelent »Soros, nyiss nekem tért…« című anyag, amely szerint addig mindössze néhány »tényfoszlány« támasztotta alá a Soros György politikai befolyásáról szóló vélekedéseket, azonban a lap saját listákkal igyekezett bizonyítani a Magyarország elleni nemzetközi »összeesküvés« valódiságát.”
A címlapon azzal vezették fel a leleplezést, hogy balliberális civilek vannak Soros hálójában, akiket a befektető a magyar kormány ellen küld, hogy aztán a cikkben is »az Orbán-kormány utcai ellenzékéhez tartozó lobbicsoportokról«, »Soros György kitartottjairól«, »politikailag is hiperaktív« LMBTQ jogokkal foglalkozó szervezetekről írjanak.
A szerző, Bódis András azt is megjegyezte a Norvég Civil Alapról, hogy »mindemellett létezik egy uniós pótkasszaként, kvázi közpénzközvetítőként működő alap, ahol a támogatások elosztásában szintén kiemelt szerep jut a Soros-stábnak«. A cikkben két listát tett közzé a Heti Válasz. Az egyiken azokat gyűjtötték össze, akik támogatásban részesültek a Nyílt Társadalom Alapítványtól, a másik táblázat címe pedig úgy szólt, hogy »Soros-kompatibilis szervezetek részesülése a Norvég Civil Támogatási Alapból«.
Bódis cikke nyomán lendületet vett a teljes államapparátus, a kettő közötti összefüggésről pedig azért sem túlzás beszélni, mert amikor a 444 kikérte a kormánytól a problémásnak bélyegzett civilek feketelistáját, akkor a Heti Válaszból kimásolt táblázatot küldték el nekik a Miniszterelnökségről. Nem ez volt az egyetlen ilyen alkalom, amikor például Lázár János helyettese kiállt és »szervezett csalásról« és »üldözendő bűncselekményekről« beszélt, akkor kijelentéseit ismét egy Heti Válasz cikkre alapozta. A »Fordulat norvégügyben: neves világcég igazolja Lázár Jánost« című cikket is Bódis jegyezte, annak tartalmát pedig az érintettek később cáfolták.”
A Válasz Online szerkesztőségének azok a tagjai, akik a 2010-es évek elején az elődlapnál dolgoztak, a Facebook-oldalukon reagálva azt írták:
„Fábián Tamás igazat ír. Még akkor is, ha természetesen fogalmunk sem volt róla, hogy az akkori kormánypárt erre bármilyen kampányt akar építeni. Nem beszélték meg velünk az urak sem a Készenléti Rendőrség bevetését, sem az Alkotmányvédelmi Hivatal akcióit. A kormány folyamatosan csavarta egyre szélsőségesebbre a gyűlöletpolitikát.
Elfogadjuk, hogy számvetéses időszak van. Azt is tudjuk, hogy 2026-ból visszanézve nehéz elhinni, hogy 2013-ban számunkra elképzelhetetlen volt, ami a cikk megjelenését követően a civilekkel történt. Olyannyira, hogy az Ökotárs Alapítvány elleni hatósági fellépés másnapján(!) azt írtuk: »Nevetséges, túlzó és elfogadhatatlan a rendőrség tegnapi eljárása. A látszat mindenképpen az, hogy a kormány el akarja tiporni, meg akarja félemlíteni a neki nem tetszőket.«
Azzal is takarózhatnánk továbbá, hogy az ország mai miniszterelnöke nálunk nyolc-kilenc évvel később szakított a NER-rel. Ám az ilyen tekervényes szövegekből már nekünk is elegünk van. Inkább őszintén bocsánatot kérünk mindenkitől, akit bármely korábbi cikkünk alapján ért igaztalan Fidesz-bosszú. Pláne, hogy minket is a 2014-2015 utáni cikkeink alapján ért igaztalan Fidesz-bosszú: 2018-ban eltörölték alólunk a Heti Választ.
Tehát még egyszer: bocsánat, sajnáljuk!”