Magyar Péter fizetése bruttó 3,8 millió lesz havonta. Orbáné 7,8 millió volt

gazdaság

Már idén augusztusban kifizetik a családoknak a százezer forintos iskolakezdési támogatást, a nyugdíjasok pedig ősszel kaphatják meg a SZÉP-kártyán érkező támogatást, mondta Magyar Péter az RTL-nek adott interjújában.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy idén kétszázalékos gazdasági növekedésre számít, valamint, hogy jövő csütörtökön aláírják a politikai megállapodást a felfüggesztett uniós források kifizetéséről.

Fotó: Németh Dániel/444

Az Európai Bizottság épp a héten tette közzé legfrissebb gazdasági prognózisát, ami szerint 1,8 százalékos gazdasági növekedés lehet idén Magyarországon, a Magyar Nemzeti Bank ennél egy kicsit pesszimistább, 1,7 százalékot várt márciusban.

Az a kormánypárt programjában is szerepelt, hogy bevezetik a nyugdíjas SZÉP-kártyát: ez évi 200 ezer forint támogatást jelent, amelyre mindenki jogosult lesz, akinek a nyugdíja alacsonyabb havi 250 ezer forintnál. Évente 100 ezer forint támogatást adnak azoknak, akiknek a havi nyugdíja 250 ezer és 500 ezer forint között van. Így a nyugdíjasok 97 százaléka megkapja a nyugdíjas SZÉP-kártyát – olvasható a Tisza Párt honlapján közzétett dokumentumban.

Az interjúban Magyar hosszan beszélt a költségvetés állapotáról, szerinte nem egyszerűen csontvázak, egyenesen temetők esnek ki a szekrényekből, és minden sejtésüknél rosszabb a helyzet. Az, hogy úgy állították össze a költségvetést, hogy nem tettek mellé fedezetet, nemcsak politikai, hanem büntetőjogi felelősséget is felvet a miniszterelnök szerint. Szerinte nem tartható az 5 százalékos hiánycél, bár nem látnak még mindent.

Magyar Péter az interjúban azt is bejelentette, hogy a parlamenti és miniszteri fizetéseket is jelentősen csökkenteni fogják. Saját fizetése összesen bruttó 3,8 millió forint lesz, ebből 2,3 millió a miniszterelnöki fizetés, 1,5 millió pedig a képviselői alapbér. Összehasonlításképpen: Orbán Viktor legutolsó fizetése bruttó 7,8 millió forint volt. Eddig fejenként havonta 7 milliót kaptak a képviselők benzinre, alkalmazottakra, lakásra. Ez havi 5 millió alá fog csökkenni, de Magyar szerint még az is bőségesen sok, de azt kérte a képviselőktől, hogy ne használják ki ezt a keretet.

Ezzel a módszerrel Magyar szerint a Fidesz rengeteg pénzt vett ki a magyarok zsebéből, mivel a képviselők ezt elutalták a frakciónak, az meg a Fidesznek, mint pártnak.

Az uniós pénzek kapcsán megjegyezte, most nekik három hónap alatt kell azokat a programokat, korrupcionális intézkedéseket megtenniük a források megszerzése érdekében, amelyeket Orbánék éveken keresztül nem tettek meg. Egyúttal szeretnének olyan programokat is összeállítani, amelyek az embereket szolgálják, gondolkoznak bérlakás-építési programban is. Hangsúlyozta, hogy nem csak számszaki kérdésekről van szó, sok olyan intézkedést is terveznek, amelyek az emberek mindennapjaira lesz hatással. Például a felszámolási, végrehajtási, közjegyzői rendszer teljes átalakítása.

Magyar szerint Orbánék úgy alakították ki ezeket a folyamatokat, hogy minél hosszabb ideig tartsanak és például a végrehajtók minél többet keressenek. Éppen ezért a végrehajtásoknál egy nonprofit állami cég fogja felügyelni a folyamatokat.

Az államadósság kapcsán megjegyezte, nem az a kérdés, hogy mennyi lesz a ciklus végére, a tendencia a fontosabb, hogy csökkenő pályán legyen. Vannak országok, ahol a magyarnál magasabb az államadósság, de nem jelent problémát, mert alacsony az infláció, van növekedés, és nincs korrupció.

Kapcsolódó cikkek