Szombat hajnalban minden vonatot megállítottak Szerbiában

külföld

A szerbiai vasúttársaság 4 óra 43 perckor közzétett tájékoztatása szerint 4 óra 15 perctől határozatlan időre felfüggesztették az összes vonat közlekedését a szerbiai vasúthálózaton – írja a Magyar Szó. A közleményben nem indokolták a döntést.

Ugyanakkor ma tartják Belgrádban ta „Te és én, Slavija, mert az egyetemisták győznek” elnevezésű tiltakozást, amelyet a hatalmi politikát bíráló diákmozgalom szervez. A demonstráció 18 és 20 óra között lesz a belgrádi Slavija téren.

A hallgatók korábban bejelentették, a résztvevők több helyszínről vonulnak a Slavijára.

Kormányellenes tüntetés Belgrádban, 2025. március 15-én
Fotó: Kristóf Balázs/444

A vasúti közlekedést korábban is felfüggesztették a nagyobb diáktüntetések előtt, akkor a hivatalos indoklás szerint bombariadó-bejelentések miatt – írja a Magyar Szó.

A 2024. novemberi újvidéki pályaudvar-katasztrófa óta rendszeresek a tömegtüntetések Szerbiában és a fővárosában. Mint arra az MTI híre is kitér, másfél év alatt többször több városban tízezrek vonultak utcára Aleksandar Vucic köztársasági elnök távozását és előrehozott választásokat követelve. Tavaly márciusban az egyik legnagyobb demonstráción a 444 is ott volt, akkor, amikor pánik tört ki a tömegben, mert többen éles, furcsa hangot hallottak. Sokáig vitázott ezután a szerb nyilvánosság arról, hogy a rendőrség hangágyút vetett-e be.

Szerbiában a tervek szerint 2027-ben tartanak parlamenti és elnökválasztást. Vucic viszont néhány napja bejelentette, elképzelhető, hogy mégis kiírja az előrehozott választást, amelyet szeptember és november között tarthatnak meg.

Kapcsolódó cikkek