Meghalt Damir Davidov, az orosz hadsereg rakéta- és tüzérségi lőszerek utánpótlásáért felelős tábornoka, miután felrobbant egy autójába rejtett bomba – írja a Guardian.
A robbanás helyi idő szerint hajnali fél hat körül történt Balasiha városában, nagyjából 10 kilométerre keletre az orosz fővárostól. Az orosz hatóságok megerősítették, hogy egy férfi életét vesztette, de hivatalosan nem közölték az áldozat nevét. Független orosz források, köztük az Insider és az Astra szerint az áldozat Davidov lehetett, aki a hadseregen belül a rakéta- és tüzérségi lőszerek ellátásáért felelős osztályt vezette.
Egyes források szerint Davidov közvetlenül a robbanás után még életben volt, bár a portál által idézett, meg nem erősített beszámolók szerint még a mentők kiérkezése előtt meghalt. A nyomozók szerint az áldozat a robbanásban szerzett sérüléseibe halt bele.
A merénylet kevesebb mint egy kilométerre történt attól a helytől, ahol 2025 áprilisában szintén egy autóba rejtett pokolgép végzett Jaroszlav Moszkalik altábornaggyal, az orosz vezérkar Fő Műveleti Igazgatóságának helyettes vezetőjével. A Guardian azt írta, egy második autóbombát is találtak Moszkva délnyugati részén, ezt a hatóságok ellenőrzött körülmények között felrobbantották.
A háború kitörése óta több hasonló merényletet is végrehajtottak olyan magas rangú katonai vezetők ellen, akik szerepet játszottak Moszkva háborús erőfeszítéseiben. Ezek egy részéért az ukrán biztonsági szolgálatok vállalták a felelősséget, más esetekben az orosz hatóságok őket tették felelőssé.