Orbán egy évig még a Fidesz elnöke, kongresszusi záróbeszédében azt mondta: Jöjjenek a fiatalok!

  • Orbán Viktort ellenjelölt nélkül egy évre a Fidesz elnökévé választották a Fidesz szombati kongresszusán, ellenjelölt nem volt.
  • A volt miniszterelnök arra utalt, a pártvezetést át akarja adni a fiataloknak.
  • A küldöttek közül a legkritikusabbak a budapestiek voltak, többen bírálták a párt körül megjelent korrupciót.
  • Stumpf István volt kancelláriaminiszter és alkotmánybíró szerint az Orbán-korszak véget ért, a NER megbukott.
  • Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő a Tiszát a Fidesz selejtjének nevezte.
  • Gál Kingát, Bóka Jánost, Gyopáros Alpárt és Kreicsi Bálintot a Fidesz alelnökeivé választották.
70 poszt

Orbán arra utalt, hogy át akarja adni a Fidesz vezetését a fiataloknak

"A Fidesz élén is meg kell történnie a nemzedékváltásnak. Jöjjenek a fiatalok, a negyvenesek és harmincasok" - mondta záróbeszédében Orbán Viktor, és arra utalt, hogy csak azért vállalta egy évre a választási vereség után a párt vezetését, hogy ez minél gyorsabban megtörténjen.

"Elnökként azért fogok dolgozni, hogy ez minél hamarabb megtörténjen, és egy új, nagy korszak kezdődhessen a Fidesz életében. Ezért kértem, hogy most csak egy évről döntsünk, egy évre adjatok megbízást. Becsületbeli ügynek tartottam, hogy a vereség után lemondjak, de ne álljak félre. Hogy a Fideszt rendezett, korszerűsített és győzelemre esélyes pártként adjam át a fiataloknak. És ezt a munkát el is fogom végezni"

- mondta a Fidesz kongresszus záróbeszédében Orbán.

Orbán Viktor kuruc marad, nem fog herebere partikra járni

Orbán Viktor záróbeszédével fejeződik be a Fidesz-kongresszus, ebben a volt miniszterelnök röviden szólt arról, hogy becsületbeli ügynek tekintette, hogy egy évre vállalja a Fidesz vezetését.

"Ismertek, tudjátok, hogy semmi kedvem megváltozni. Nem teszek se teljes, se fél fordulatot, nem fogok herevere partikra járni, nem festem magam másnak, és fiatalabb sem akarok lenni" - mondta.

"Soha nem hátrálok meg, kuruc vagyok, és csak a nemzeti politika érdekel. Se pénz, se nemzetközi pozíciók, se az elismerés nem számít. Nem érdekel a dicsőség, se a hírnév, vagyonom sincs, van viszont egy jó életrajzom, és biztos lehettek benne, hogy azt nem fogom a végén elrontani."

- állította Orbán.

Megválasztották Orbánt a Fidesz elnökének

732 érvényes szavazatot adtak le az alelnökökre. Gál Kingát 701 szavazattal, Bóka Jánost 711 szavazattal, Gyopáros Alpárt 717 szavazattal, Kreicsi Bálintot 701 szavazattal választották meg.

Orbán Viktort 737 érvényes szavazatból 729 szavazattal megválasztották. Ezt nagy taps fogadja.

Gulyás szerint ha Sulyokot eltávolítják, akkor Magyarország már nem demokrácia

Sulyok Tamás alkotmányellenes, személyre szabott, visszamenőleges eltávolítása „olyan határátlépés, amit ha meg lehet csinálni, akkor bárkivel bármit meg lehet csinálni, és akkor nem beszélhetünk arról, hogy Magyarországon demokráciában élhetünk”

- mondta beszédében Gulyás Gergely a Fidesz frakcióvezetőjeként.

Gulyás szerint egy új típusú politikával találjuk szembe magunkat: „A Parlament filmforgatási helyszín lett, ahol az aktuális Facebook-, Netflix-, Tisza-produkciót gyártják, ahol a főszereplő az új miniszterelnök”, Magyar Péter pedig valójában az ellenzék ellenzékeként viselkedik.

„Sokat kell tennünk, hogy néhány év múlva mi egy választható alternatíva legyünk.”

A vezetőkiválasztást is bírálta Stumpf

A Fideszen belül kiéleződött egyfajta generációs feszültség - folytatja Stumpf. Az új nemzedék a haszonra koncentrált. A vezetőkiválasztás is nélkülözte a szakmai elemeket. "A túlzott lojalitáson alapuló szempontok felülírták a szakmai elemeket."

A középosztály fellázadt, mert féltette a státuszát. A Z-generációt nem tudták kezelni. A NER-lovagok túlkapása, a korrupció bizonyos elemei Orbán dolgozószobájának asztalára is elértek. A Fidesz küldetése, hogy a szuverenitás elemeit és a nemzeti identitást védje meg. Ki kell egyezni a helyi vállalkozókkal is, nem lehet, hogy a hagyományos terepük más vadászterepe legyen. A józan ész trónfosztását meg kell állítani. A generációváltást tovább kell vinni. A cselekvő optimizmusnak van itt az ideje - zárta beszédét.

A lengyel testvérpárt is elküldte elvtársát

Marek Kuchciński kapta a megtisztelő feladatot, hogy ő mondjon pár közhelyet Bem apóról és a lengyel-magyar barátságról a PiS nevében a Fidesz kongresszusán, feláldozva a hétvégéjét a hatalomból kibukó magyar párt kongresszusa kedvéért. A Szejm volt elnöke ezt a dwa bratankis közhelygűjteményből dolgozva szépen meg is oldotta, nem utalt a Fidesz oroszbarátságára sem, ami miatt pedig a lengyel jobboldal igencsak megorrolt a régi szövetségesre.

Mint Kuchciński mondókájából kiderült, nem más buktatta meg a Fidesz-kormányt, mint az Európai Unió, úgyhogy össze kell fogni a szuverenistáknak, hogy ilyen többé sehol ne fordulhasson elő.

„Isten, áldd meg a magyart!”

A Fidesz elvesztette erkölcsi vezető szerepét - folytatja kemény beszédét Stumpf

Stumpf azzal folytatta, hogy a 2022-es választás után fokozatosan elvesztette a Fidesz az erkölcsi és intellektuális vezető szerepét. Nem tanult a 2024-es választásokból, az ifjúság elpártolásából és a lokalitás elvesztéséből. "Nem egyfajta Szodoma és Gomorra figyelmeztetés volt ez nekünk, hogy szedjük össze magunkat, mert egyébként, hogyha nem figyelünk oda, akkor elkövetkezik a kénköves tüzes eső?"

A NER eltorzította a polgári szövetség rendszerét, az értékelkötelezettség helyét felváltotta a gazdasági profitmaximalizálás néhány helyen - mondja a színpadról Stumpf István.

"Úgy néz ki, hogy 2026-ban nem csupán egy csatát vesztettünk, hanem igen súlyos ütközetet vesztettünk. A kormányzati tekintélyvesztéssel párusoló rendszer erkölcsi legitimációjának süllyedése is elindult ebben az időben."

A kampány súlyosan kontraproduktív volt, leszűkült az egybites üzenetekre, és nem tudta a Fidesz megakadályozni, hogy a Tisza a jövőt, ők pedig a múltat reprezentálják.

Stumpf István: Az Orbán-korszak véget ért, megbukott a NER-rendszer

Stumpf István volt kancelláriaminiszter és alkotmánybíró azzal kezdte, hogy külsősként van jelen a kongresszuson, de örül neki, hogy még mindig a régi szakkolégisták alkotják a Fidesz gerincét. Sokszor került vitába a fideszesekkel, de ez mindig a közjó érdekében történt - mondta. Súlyos, nem várt vereséget szenvedett a Fidesz, és ez súlyos következményekkel jár. Sok barátjuk elvesztette az állását, arra szólított fel mindenkit, hogy segítse őket az egzisztenciális túlélésben, mert senkit nem hagynak az út szélén.

A nemzeti tőkésosztálynak különleges felelőssége van ebben, őket nyomatékosan kérte erre, mire nagy tapsot kap. Sok hibát követtek el, de Stumpf szerint jelentős emelkedést hozott az elmúlt 16 év. Az Orbán-korszak véget ért, megbukott a NER-rendszer. "Azért, mert a becsületesen és tisztességesen dolgozó indivdualizmus polgári erényét elnyomta a kivagyiságon és magamutogatáson nyugvó kalmári közszellem." Az is közrejátszott, hogy megszűnt az érdemi visszacsatolás és bírálat lehetősége. "A klientúra túlkapásait nagyon nehezen viselte el a társadalom."

Harrach szerint az a jó a Fidesz bukásában, hogy a zsoldosok legalább átszivárognak máshova

Harrach Péter a KDNP részéről próbálta megtalálni az örömöt az ürömben.

„Kis vigasz. Minden rosszban van valami jó. Elég sokat kellett keresni, hogy ebben a rosszban mi a jó. De a zsoldosok átszivárognak, ez a tisztulás, ami jó”

- igyekezett lelkesíteni a régen hallott beszédtempója alapján 0,3-szeres alapsebességre tekert Harrach Péter, aki szerint a Tisza „csak egy technikai eszköz ügyes használatával és hangulatkeltéssel” ért el sikert, szemben a Fidesz-KDNP-vel, akik viszont nagyon stabil alapokon állnak.

„Vigyázzunk az elnökcserékkel” - tett hűségesküt Orbán Viktor mellett a KDNP korábbi frakcióvezetője, és a KDNP őstörténetéből az 1997-es, már mindenki által elfelejttt belső válságra utalva igyekezett tanulságokat levonni egy azóta már rég a Fidesz által lenyelt kispárt történetéből. „Az inga előbb-utóbb visszaleng, reméljük, most is.”

Deutsch nosztalgiázik és a Tiszát a Fidesz selejtjének nevezte

A Fidesz egyik alapítója, Deutsch Tamás érkezik Harrach Péter után. Egy vallomással kezd, 1987-ben ismerte meg Orbán Viktort. Nagy nevetés, majd folytatja, Szájer mutatta be neki. "Akkor még nem sejtettem..." - fejezi itt be Deutsch a gondolatmenetet, a közönség füttyög és tapsol. Majd a Fidesz megalapításáról kezd beszélni, és szerinte ők csináltak rendszerváltoztatást, az nem április 12-én volt.

Kiszámolta, hogy hány napja fideszes. Itt már semmi kritika nincs, csak a buzdítás és a köszönet. A választási vereség fáj, de nem szégyen - magyarázza. "Csak akkor lesz belőle szégyen, ha feladod. Én nem fogom feladni" - mondja, és megtapsolják. A választási kudarc okainak nyilvános elemzése kemény politikai csata is, az ellenfél le akarja őket győzni. Deutsch szerint elég már, hogy a saját közösségen belül is durvábbnál durvább dolgokat mondanak, hiszen az van, hogy "a Fidesz selejtjéből lett a Tisza pártelitje, olyanokból, akikkel jobb meggyőződésük ellenére dolgoztak együtt." A Fidesz "selejtjének bosszúja" történt velük. A sebnyalogatást be kellene fejezni - mondta Deutsch, aki ezután hosszan beszél arról, még megvannak a brüsszeli tervek, és követeli a Tiszától, hogy ne hajtsa végre a migrációs paktumot. Kitartanak gender-ügyben is, szerinte a "többség akaratát" képviselik, hiszen 3,5 millió ember mondott erről véleményt egy népszavazáson. Szerinte az a többség.

A Védvonal vezetője a színpadon

Czunyiné Bertalan Judit a tiszás uszításról, hergelésről beszél, ami szerinte a mindennapokba hozta a gyűlöletet. Lenin-fiúkat, Rákosi-diktatúrát emleget. A tiszás szeretetországban a fideszes lett a kulák - mondja Czunyiné, és sorolja, hogy kinyes bosszúk indultak. A Védvonal olyan önvédelmi rendszer lesz, amivel fel tudják magukat készíteni arra a feladatra, amiről Orbán beszélt. Nem hagyják magukat megfélemlíteni. Megint a diktatúrákat emlegeti. Morális és emberi meggyalázásukra készülnek, a Védvonallal tudnak megálljt parancsolni ennek - zárta rövid beszédét Czunyiné.

Eddig egyikük sem használta ki az 5 percét.

Navracsics erős Tisza bírálattal kezd

"Emberséges és működőképes Magyarországot ígértek, és embertelen és működésképtelen Magyarországot kaptunk" - nyitotta beszédét Navracsics Tibor volt miniszter. Azzal folytatta, hogy "fékek és ellensúlyok rendszerét ígérték, és féktelenséget és ellensúlytalanságot kaptunk." Onnan derül ki, hogy nem a Fideszre utalt, hogy azt mondta, ez az elmúlt két hónap mérlege. Szerinte az ország egy része döbbenten nézi az ámokfutást, ami a tisztségviselők, a közszférában dolgozó állampolgárok ellen zajlik. Szerinte ez pimaszság a Tisza részéről, őket meg kell védenie a Fidesznek.

Szerinte a Fidesz polgári párt és a polgárok pártja. Szerinte a polgárság nem erősödött annyit, mint az elmúlt 16 évben. A polgári Magyarország eszméjéről beszél. Nem ütötték ki a kezükből a kormányzást, hiszen az önkormányzatokban ott vannak, és a Fidesz mindig is önkormányzati párt volt - magyarázza Navracsics. Szükség van a polgármestereik tanácsaira, azokéra is, akiket azért bíráltak, mert nem pártpolitikusként viselkedtek.

Navracsics Tibor lesz az első felszólaló

Ha mindenki kitölti a rendelkezésre álló keretet, még legalább 35 perc, mire kiderül, milyen aránnyal választották meg Orbán Viktort és az alelnököket.

Navracsics Tibort Szita Károly hosszan méltatja, mielőtt fellép a színpadra.

Lement a szavazás, számolják a szavazatokat

Amíg ez tart, 7 ember fog beszélni, akik régóta támogatják a Fideszt - közölte Szita Károly.