• Az április 12-ei választások óta eltelt közel két hónapban nem csak a politika és a gazdaság kezdte újrarendezni a sorait.
• A filmesektől a képzőművészeken át az építészekig több szakmai közösség is megmozdult, amelyek most próbálják feldolgozni a NER éveit: ki milyen kompromisszumokat kötött, hol húzódtak a határok, hogyan lehetne elkerülni, hogy ugyanazok a mintázatok ismétlődjenek meg újra.
• A 444 stúdiójában június 5-én az építészszakma három képviselőjével ültünk le, hogy a saját szakterületükön értékeljék az Orbán-korszakot: Major Zoltánnal, a Partizan Architecture társalapítójával, Wesselényi-Garay Andor építésszel, építészetkritikussal, a WérYBL-podcast házigazdájával, valamint Csóka Attila Róbert építésszel, a Paradigma Ariadné stúdió egykori tagjával.
• Aranykor volt-e a NER, ami csúcsteljesítményeket szült? Vagy olyan korszak, melynek során a hatalom felszámolta az építészet közügy jellegét? Lecserélhetők-e a NER-en felhizlalt építészirodák, és kit bízzunk meg, ha holnap beüt egy kórháztervezés? Mi lesz Tiborcz István ingatlanportfóliójával, amely lefölözte a város legértékesebb épületeit? Az építészeknek van-e elszámolni valójuk, és ha igen, milyen formában?

444: Ha abból indulunk ki, hogy politikai értelemben rendszerváltás történt, ez egyben építészeti rendszerváltást is jelent? És ha igen, hogyan lehet mérleget vonni az elmúlt 16 év építészetéről?

Major Zoltán: Ha egy ideális világot néznénk – ami szerintem 2010 előtt sem létezett –, akkor fontos tételmondat lenne, hogy az építészet közügy. Egyrészt, mert időben túlmutat önmagán: amit megépítünk, az itt lesz 50, 100 vagy akár 150 évig. A másik, hogy nem csak azok számára készül, akik megrendelik.

Ez Magyarországon sosem működött igazán jól, de szerintem az elmúlt 16 év legfőbb bűne az volt, hogy a hatalom ugyan használta az építészetet szimbolikus, identitásképző és történelemátíró eszközként, de közben ennek a közügy jellegét teljesen kiüresítette. Pedig ez azért fontos, mert közben közpénz felhasználásával valósult meg.

Az építészet – ami szerintem alapvetően arról szólna, hogy az építész kritikus gondolkodó, aki a társadalom érdekében próbál tenni – valójában a hatalom kiszolgálójává degradálódott. Mármint aki ezt megtette, vagy aki hajlandó volt építeni ennek a rendszernek.

Az építészet építéssé vált. A politikusok pedig sok esetben úgy viselkedtek, mintha a saját családi házukat építtetnék.

Nem az volt a kérdés, hogyan lehetne minél inkább társadalmasítani ezt a folyamatot, hanem az, hogy az ő kényük-kedvük szerint minek kell megfelelni.

Csóka Attila Róbert: Az, hogy az építészet építéssé degradálódott, önmagában még nem is fejezi ki teljes mértékben azt, ami történt. Szerintem a termelés szó sokkal pontosabb. Az építés önmagában tud közösségi működés is lenni, akár a ti templomotok [a Partizan Architecture cserépváraljai templomrekonstrukciója – szerk.] is ilyen építési folyamat volt. De amikor ez termeléssé válik, és lekerülnek róla az építészet egyéb attribútumai, ott már veszteség történik.

Wesselényi-Garay Andor: Az első kérdés a rendszerváltásoké. Én azt látom, hogy az építészeti siker meglepően állandónak bizonyul a két világháború közötti időszak óta. Ha megnézzük a nemrégiben elhunyt Finta Józsefet, aki az első nagy sikerét a Hotel Duna InterContinentallal érte el, azt látjuk, hogy nem váltódik le a '89-es rendszerváltás után, nem váltódik le 2010 után sem, sőt Orbán Viktorral való kapcsolata miatt sokan azt gondolják, 2010 és 2024 között még erősebb irodát fog vinni. Ez azért van, mert a házkészítési képesség mellett a sikernek vannak egyéb, szociális tényezői is, amelyek nem rendszerfüggők, hanem interperszonálisak.

Nem gondolnám tehát, hogy ha most április 12. után előretekerünk öt évet, azok a nagy nevek, akik most szép és jó házakat csináltak, drámaian eltűnnének, és olyan Story- vagy Best Magazin-típusú Ómolnár Miklós-cikkek születnének róluk, hogy ki gondolná, mekkora építész volt, és most szegénykonyhán eszik.

Megtörtént ez Medgyaszay Istvánnal: a világháború után ő volt az első nagy magyar vasbetonépítész, akinek tényleg nem volt munkája, és idős korára valóban éhezett. De Medgyaszay körül azért volt egy jól kimutatható antiszemitizmus is, ami a szocializmus utáni rendszerben elvágta a karrierjét.

Mi volt a NER? Meggyőződésem, hogy tíz év múlva erre a korszakra fantasztikus aranykorként fogunk visszaemlékezni. Egy olyan Gründerzeithez fogjuk hasonlítani, amilyenre korábban nem volt példa Budapesten.