Medián: Tovább csökkent a Fidesz támogatottsága, a Tisza 73 százalékon áll

POLITIKA

Tovább nőtt a különbség a Tisza és a Fidesz között a Medián június végi, a HVG számára készített mérése szerint. A teljes népességben a Tisza 60, a Fidesz 18 százalékon áll. Ebben a kategóriában mindkét párt veszített valamennyit támogatottságából.

A legszűkebb kategóriában, a biztos szavazókéban 73-21 százalék az arány. Itt a Tisza javított, a Fidesz rontott, a korábbi mérésben még 70-23 százalék volt arány. Ez a Medián szerint azt mutatja, hogy a Fidesznek nemcsak a támogatottsága csökkent, de a szavazóik is kevésbé elkötelezettek.

Gulyás Gergely (háttal) és Magyar Péter a parlamentben
Fotó: Németh Dániel/444

A kutatás szerint egyre nő azok aránya, akik úgy emlékeznek, a Tiszára szavaztak, a májusi 62 helyett már 63 százalék nyilatkozott így. Ez az elemzés szerint a „csalóka emlékezet újabb szép példája”.

Emögött egy ismert pszichológiai jelenség, a győzteshez húzás áll. Nagyon jellemző, hogy a választás után többen emlékeznek úgy, a győztes pártra szavaztak, mint ahányan valóban megtették. A vesztes oldalra a hallgatás lehet jellemző, ez is befolyásolhatja a számokat.

A Medián adatai szerint a teljes népesség 67 százaléka gondolja úgy, hogy jó irányba mennek a dolgok, ami soha nem látott arány. Legutóbb 2002-ben volt hasonló, mikor a népesség 61 százaléka érzékelte a jó irányt. A 67 százalék jelentős javulás a korábbi hónapokhoz képest. A Tisza alig több mint 50 napja van kormányon, fájdalmas intézkedései még nem voltak.