Az új NAV-elnökről is kérdezik Magyart, a zöld dossziés Horváth András bírálta Tamásné kinevezését. Magyar azt mondja, nem lett kinevezve Tamásné, jelenleg az a jogszabály, hogy a NAV elnök államtitkár is, ő nem az. Annyi történt, hogy 6-7 elnökhelyettese van a NAV-nak, többeket eltávolított a pénzügyminiszter. Átementi időre nevezték ki, 1-2 hónapra, míg ki nem írnak nyilvános pályázatot a NAV-elnöki posztra.
Magyar több türelmet kér, és kritizálta a kritizálókat. A NAV nem maradhat operatív vezetés nélkül, egy pályázat idején se. Ugyanez a helyzet az Iparművészetinél is. Több száz új kinevezés történik, sok vezetőt leváltottak. Magyar beleszállt a hvg-be, amiért további változásokat sürgettek. "Én is, mikor otthon vagyok, szívesen csinálok durrbele dolgokat" - mondta Magyar, de itt sorban kell haladni.
Kármán javaslatot tesz majd arra, hogy a jövőben nem államtitkár lesz a NAV elnök, hanem független lesz. Nyílt pályázaton választják majd ki az új vezetőt - ismétli meg Magyar.
Az ATV azt kérdezi, hogy a Velencei Bizottság megfogalmazott-e kritikát a köztársasági elnök elmozdításával kapcsolatban? Magyar válasza annyi: nem.
Aztán a kérdező idézi a korábbi köztársasági elnök Áder Jánost, aki alkotmányos puccsnak, közjogi szőnyegbombázásnak, hideg polgárháború kezdetének nevezte a Sulyok Tamás kiakolbolítására tett erőfeszítéseket. Magyar megérti a nagy ho-ho-horgász sértődöttségét, mert a hozzá köthető milliárdos pénzszivattyú, a Kék Bolygó is elveszti a forrásait. Áder szavai nevetségesek és hiteltelenek - mondta a miniszterelnök.
Várhelyi Olivért visszahívják-e, a kémkedési vádak miatt. Magyar Péter azt mondja, óvatosságra int a Politicoval kapcsolatban, a bizottsági jelentést nem látja.
Egy biztossal szemben a kormány nem tud eljárni, a bizottság vagy az EP tud.
A hőhullámmal kapcsolatban azt kérdezi a Telex, hogy mennyire volt hatékony az áram- vagy vízfogyasztás korlátozására való kormányzati felhívás. Magyar szerint eredményes volt, a fogyasztáson látszott, hogy sokan komolyan vették.
Az energia területén van lekapcsolási rend, ha súlyosabb lett volna a helyzet, akkor előállhatott volna, hogy nagy ipari fogyasztókat kikapcsolnak - mondta Magyar.
A vízfogyasztásnál nem volt ilyen rend. Ugyan felmerült nagy vízfogyasztók korlátozása, de miután a csövek kapacitásával volt probléma, ezért nem volt ilyen korlátozás. Magyar szerint ezen a területen is kell majd ilyen kikapcsolási korlátozási mechanizmust bevezetni.
Magyar Péter szerint érdemi egyeztetést folytattak az Alaptörvény-módosításról - mondja a Telex kérdésére. Erre 5 nap volt. 23 ezernél több észrevétel érkezett,a Miniszterelnökség végezte a javaslatok feldolgozását, a mesterséges intelligencia segítségével összegeztek. 90 százalék egy irányba mutatott, az érdemi észrevételeket átvezették.
A Kúriától és a bíróságoktól is kaptak észrevételeket - mondta Magyar Péter.
Volt olyan javaslat, ami azt mondta, hogy 8 év legyen a képviselői mandátum hossza, viszont ugyannyi idő elteltével lehessen újraválasztani valakit. Máshol is vannak ilyen korlátozások - mondta Magyar. Ez egy foglyul ejtett állam volt, egy forradalomnál is új alkotmányt és jogszabályokat alkotnak. Április 12-én jogállami forradalom volt - mondja Magyar. Soha ekkora támogatással nem választottak meg magyar kormányt vagy többséget. Az emberek ismerték a javaslatokat, és ennek tudatában hatalmazták fel a Tiszát.
Magyar azt mondja, nem lesznek olyan javaslatok, amivel mindenki egyetért, de ez nem gond, amíg az emberek elmondhatják a véleményüket.
és azt sem, lesznek-e leépítések; Magyar ebbe nem szól bele, nem is tud részleteket. De ha már megkérdezte erről a 24, akkor hosszan szapulta a közmédiát. Horváth András ideiglenes vezető azért alkalmas szerinte, mert az átvilágítás a specialitása. Azt kéri a közmédia munkatársaitól, hogy legyenek együttműködők. Később lesz egy transzparens pályázat a közmédia új vezetésére. Aztán hosszan fejtegeti a miniszterelnök, hogy a propaganda nem csak hazudott, de lopott is.
Magyar megrendítőnek nevezi, hogy a Blikk híre szerint két postás is meghalt a múlt heti extrém hőségben munka közben. Ezt kivizsgálják.
A "Papp László-Semcorp sagához" is hozzászól. Magyar szerint személyes és politikai felelősséget visel azért, ami a városban történik. Ő volt az akkumulátorgyárak védőszentje a városban - mondja. Szerinte tudott az óriási szennyeződésekről, határérték túllépésekről, de csak most kezdett beszélni róla. Papp Lászlónak egy lehetősége van, hogy távozik a hivatalából. Az alpolgármestereket is lemondásra szólította fel.
Európa legszigorúbb szabályán dolgoznak már.
Még ebben az alaptörvénymódosításban visszarendezik a helyzetet: vármegyék helyett újra megyék, főispánok helyett újra kormánymegbízottak lesznek, ahogy azt előre közölte Magyar.
Nálam jobban kevesen szeretik a történelmet, de nem főispánokra és oligarchákra van szükség a 21. században - mondta. Elismerte, hogy
„ez szimbolikus döntés, de néha ilyenekre is szükség van”.
Tudja, hogy arról fogják faggatni, mennyibe fog ez fájni nekünk, de egyrészt reméli, hogy megvannak még a régi táblák, másrészt léteznek más megoldások, hogy ez ne kerüljön sokba, például színes matricával is le lehet takarni azt, hogy VÁR.
12 helyett 6 évre lehet majd alkotmánybírókat választani úgy, hogy egyszer újraválaszthatóak lesznek az alkotmánybírók - jelentette be Magyar a következő változtatást. A cél, hogy ne lehessen bábokat bebetonozni 12 évre.
Magyar általánosságban is beszélt arról, az Orbán-kormány a "szívének kedves tisztviselőket" 6 helyett 12 évre nevezte ki, ami nem jó. Példaként hozta az NMHH elnök kinevezését is, de konkrétan az alkotmánybíróknál mondta, hogy a ciklust rövidítik.
Várhatóan még a héten, legkésőbb jövő hét elején benyújtják a végleges Alaptörvény-módosítás javaslatot, onnantól lehet tárgyalni a javaslatot a parlamentben. Még nincs végleges döntés, de mivel a nagy többség szigorítást kért, a képviselői mandátumkorlátozás kiterjesztesét más pozícióra, vagy hogy 12 helyett 8 év legyen a korlátozás, kevesebben voltak, akik ez ellen érveltek.
Nagy változás e területen nem lesz.
A kormány központi koordinációban kezelte a válságos helyzetet, Magyar sorolja hosszan az adatokat. A víziközműrendszert az előző kormány elhanyagolta, ezt új alapokra kell helyezni, ahogy azt már a parlamentben kifejtette. Bebizonyítottuk, hogy közösen túl tudunk jutni ezen is, és nem járt annyira sok halálesettel a hőhullám, mint nyugaton - mondta.
Alaptörvény-módosításról is beszél Magyar. Nemrég fogadták Ruff Bálinttal, Orbán Anitával és Görög Mártával a Velencei Bizottság elnökét és főtitkárát, és az osztrák alkotmánybíróság elnökét. Egyetértettek abban, hogy fontos a jogállam és a demokrácia helyreállítása, a fékek és ellensúlyok visszaépítése. Rendszeres kapcsolatban maradnak a Velencei Bizottsággal. Az előző kormány semmit nem fogadott meg a javaslataikból.
Üdvözölték, hogy a kormány elindít egy hosszútávú alkotmányozási folyamatot, hogy legyen egy, a nép által elfogadott alkotmánya az országnak.
Múlt héten súlyos természtei katasztrófa rázta meg Venezuelát, 1700 ember halt meg a jelenlegi adatok szerint, de az áldozatok száma jóval nagyobb lehet. A kormány folyamatosan értékeli a helyzetet, összehangolják a segítségnyújtást a nemzetközi szervezetekkel, elsőként 250 milliós segélycsomagot ajánl fel a kormány, ebben egészségügyi eszközök vannak főként. Emellett 100 milliós gyorssegélyt utal a venezuelai államnak. A magyar közösségre is figyelnek. A caracasi magyar háznak 50 milliós támogatást nyújtanak.
A nagykövetség kapcsolatban áll az érintettekel, magyar nem vesztette életét, de több magyar családot is jelentős kár ért.