Nem is annyira régen, még egy másik világban akár a 40-50-et is kitette azon támogatók száma, akik valamilyen indíttatásból úgy gondolták, hogy a volt miniszterelnök, Orbán Viktor szerelemprojektje, a felcsúti foci mellé állnak támogatóként. Igaz, a Felcsút még ma is a legtöbb támogatót tudhatja maga mögött az NB I.-ben, a kép azonban csalóka, hiszen pár kivételtől eltekintve csak és kizárólag Mészáros Lőrinc érdekeltségi körébe tartozó cégekből áll az a bizonyos „támogatói fal”.
Áprilisban azonban véget ért az a 16 éves időszak, ami Felcsút elképesztő ütemű felemelkedését is nagyban támogatta az állami közbeszerzéseken gyarapodó cégek szponzori megjelenésétől kezdve a tao-támogatásokig. Ezeknek is köszönhetően egyébként tíz év alatt közel 160 milliárd forint áramlott a felcsúti fociba. Mindenesetre április óta sokakat foglalkoztat a kérdés: mi lesz a felcsúti foci sorsa?! Vajon meddig tartanak ki a támogatók a Felcsút mellett úgy, hogy már nem fűződik a cégtulajdonosoknak gazdasági érdeke ahhoz, hogy az országot vezető személy kedvencét támogassák.
A jelek szerint nagyjából 2,5-3 hónapnak el kellett telnie az első látványosabb változáshoz. A napokban vettem észre ugyanis, hogy hirtelen kicsikét kurtább lett a Felcsút támogatóinak listája, négy cég logója eltűnt róla.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
Az Alcsúti Arborétumban tartott Vál-Völgyi Zsúrból a tsz-be száműzött Vál-Völgyi Fesztivál lett. Curtis, Rúzsa Magdi, Bruno x Spacc és a többiek ott voltak, a VIP-szekció viszont már hiányzott.
Egyelőre nem tudnak új fenntartói pályázatot kiírni, forrásuk meg jelenleg nincs elég az állandó nyitvatartásra, de a tervek szerint a hóvirágszezon kezdetére újra kinyitnak.
Az NB I. harmadik legnagyobb költségvetésével gazdálkodik a felcsúti foci. Van is miből fizetni az átlagosan havi bruttó 3,7 milliós fizetést.