Nyomoz a rendőrség a DJ Oti-bulin történt rosszullétek kapcsán

belföld

Nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), miután a közösségi médiában megjelentek beszámolók, amik szerint többeket is bedrogoztak a Sziget Fesztiválon tartott DJ Oti-bulin – írja a 24.hu. A BRFK közölte, a nyomozás „célja a történtek teljes körű tisztázása. A szükséges nyomozati cselekmények folyamatban vannak, és tanúkihallgatás is történt.”

Vasárnap óta terjed két poszt a közösségi médiában, az egyiket egy férfi írta a lánytestvéréről, a másikban egy nő meséli el a saját esetét. Mindkét történet lényege, hogy Sebestény Balázs szombati buliján jártak, ahol alkoholos italt vásároltak, ittak, majd hirtelen rosszul lettek. Egyik nő sem egyedül szórakozott, egyikük a testvérével, másik a barátnőjével és a férjével volt.

Fotó: DJ Oti/Facebook

Mindkét történet főszereplője úgy véli, hogy egészen biztosan drogot keverhetett valaki titokban az italába, mert nem ittak annyit, hogy az indokolná a váratlan, brutális, korábban még nem tapasztalt rosszullétet. A történetek elmesélései alapján mindketten kaptak orvosi ellátást, de nem csináltak rajtuk drogtesztet. A húga esetéről posztoló férfi azt írta, magánúton próbálnak majd tesztet csináltatni. Azt is írja, hogy a zárójelentésen „alkohol abúzús” szerepel, továbbá hogy a mentők borzasztóan bántak velük.

A mentőszolgálat erre posztban reagált: „a bejegyzésben az egészségügyi ellátással és a kommunikációval kapcsolatban megfogalmazott észrevételeket komolyan vesszük, ezért a saját működésünket érintő körülményeket megvizsgáljuk. Fontosnak tartjuk, hogy az ilyen visszajelzésekből tanuljunk, feltárjuk az esetleges hibák vagy hiányosságok okait, és ahol szükséges, javítsunk a működésünkön”.

A Sziget vasárnap közölte, hogy értesültek az eseményekről, figyelemmel kísérik az ezzel kapcsolatos kommunikációt, valamint az OMSZ és a biztonsági szolgálat helyszíni vezetőivel is egyeztettek. A Blikknek hétfő reggel nyilatkoztak:

„Minket is mélyen felháborítottak a közösségi médiában megjelent beszámolók, és mindenkit, aki ilyen esettel érintett, arra bátorítunk, hogy forduljon a rendőrséghez. A magunk részéről minden lehető módon segíteni fogjuk a nyomozó hatóság munkáját.”

Hozzátették, hogy a fesztivál vendéglátó egységeit régóta ugyanazok a megbízható alvállalkozók üzemeltetik, a biztonságos kiszolgálást pedig alapvető követelménynek tekintik.

Kapcsolódó cikkek