Mészáros Lőrincék kizárása: ha az állam tényleg elkezdte komolyan venni az átláthatóságot, az többeket súlyosan érinthet

gazdaság

Ajándékozás

Cikkek ajándékozásához Közösség vagy Belső kör csomagra van szükséged.

Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be! Ha még nem, válassz a csomagjaink közül!

Az MFB négy nappal azután zárta ki a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus Titászt az uniós pályázatokból, hogy két programban több mint 66 milliárd forintot elnyert az energetikai vállalat - írta a HVG. Ha arányaiban nézzük, ez elég komoly siker, hiszen az MFB 540 milliárdos kerettel írt ki pályázatokat, tehát a felcsúti oligarcha egyetlen cége behúzta az összes támogatás egynyolcadát (12,33 százalékot).

Az állami tulajdonú fejlesztési bank most arra hivatkozva hozta meg a döntését, hogy az Opus Titász Áramhálózati Zrt. nem felel meg az államháztartási törvényben, illetve az abban hivatkozott nemzeti vagyonról szóló törvényben szereplő átláthatósági kritériumoknak. Ez utóbbi, még 2011-ben, tehát az Orbán-rendszerben megalkotott törvény többek között azt írja le, hogy csak az a cég minősül átláthatónak, amely „tulajdonosi szerkezete, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény szerint meghatározott tényleges tulajdonosa megismerhető”.

Az Opusz Titász részvényei fele-fele arányban az Opus Global Nyrt. és a Status Energy Kft. tulajdonában vannak, ezt igazolja például a társaság idén július 6-i közgyűlésének jelenléti íve (pdf). A két tulajdonosból az Opus Global tőzsdei cég ugyan, ám részvényeinek csak alig több, mint egyharmada forog a kereskedésben. A többi közel kétharmadból 24,65 százalék transzparensen Mészáros Lőrincé (de az 5,06 és 5,15 százalékos Talentis-cégek is a felcsúti oligarcha közvetlen tulajdonában, illetve résztulajdonában vannak), ami mellett van egy 6,11 százalékos részesedéssel rendelkező magántőkealap, a Danube.

A nagyobb átláthatósági problémát a másik tulajdonos, a Status Energy jelenti.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek