Magyar: Fenékküszöböt építenek a Dunán Paksnál, szükség esetén két bárkát is elsüllyesztenek

gazdaság

Fenékküszöböt épít a kormány a Dunán a Paksi Atomerőműnél, hogy a rekordalacsony vízállás miatt ne kelljen leállítani az erőművet – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon közzétett, közel tíz perces videójában. A kihelyezett kormányülés után Paksról bejelentkező Magyar azt mondta, a munkálatok már pénteken elkezdődnek, és éjjel-nappal dolgoznak majd rajtuk.

A kormány ideiglenes vészmegoldásra is készül: két, egyenként 80 méter hosszú bárkát vezényelnek Pakshoz, amelyeket szükség esetén keresztbe fordítanak és irányítottan elsüllyesztenek a Dunában. (Hasonló módszerrel próbálkoztak a napokban Romániában is: a cernavodai atomerőmű vízellátásának biztosítására négy, kővel megrakott uszályt süllyesztettek el a Duna Bala-ágában, hogy több vizet tereljenek az erőmű felé.) Ezzel Magyar szerint rövid távon akár 20 centiméterrel is megemelhetik a folyó vízszintjét az erőműnél. Az egyik bárka már csütörtök este megérkezik Mohácsról, a második pénteken. Arról, hogy valóban elsüllyesztik-e őket, várhatóan pénteken döntenek.

A rendkívüli beavatkozásra azért van szükség, mert bár a Duna vízszintje az elmúlt napokban átmenetileg emelkedett, hamarosan ismét gyors apadás kezdődhet. Magyar szerint a vízügyi előrejelzések alapján négy-öt napon belül mínusz 136-137 centiméter környékére süllyedhet a paksi vízmérce, külső beavatkozás nélkül pedig jövő héten mínusz 140 centiméter alá is kerülhet. Ezen a szinten ismét felmerülhetne az atomerőmű teljes leállítása.

A miniszterelnök azt mondta, a Duna teljes hosszán rendkívül alacsony a vízállás, és a következő hetekben a vízgyűjtő területeken sem várható annyi csapadék, amely érdemben javítana a helyzeten. Így az alacsony vízállás akár hónapokig is fennmaradhat, ősszel pedig a historikus adatok alapján újabb apadás jöhet.

Fotó: Kristóf Balázs/444

A hosszabb távú megoldást a Paks és Dunaszentbenedek között megépülő fenékküszöb jelenti. Ez lényegében a folyómederbe épített, kövekből álló műtárgy, amely megemeli a fölötte lévő folyószakasz vízszintjét.

Első körben 35 ezer, később összesen 110 ezer köbméter követ használnának fel hozzá. Magyar szerint a fenékküszöb néhány héten belül biztosíthatja, hogy az atomerőmű hűtőcsatornájánál a vízszint ne csökkenjen mínusz 90 centiméter alá, elkészülte után pedig akár egy méterrel is megemelheti ott a Duna vízszintjét. A kormány számításai szerint egy későbbi árvíznél a műtárgy nem jelent majd veszélyt.

A munkálatok előkészítése már megkezdődött. Először széles kőréteget, úgynevezett kőpaplant terítenek a folyó fenekére, hogy a sodrás ne mossa ki a medret az építmény alatt. Erre kerül majd rétegenként maga a fenékküszöb, többtonnás kövekből, a folyó mindkét partja felől építkezve.

A tervezésbe a Budapesti Műszaki Egyetemet is bevonták, a kivitelezés koordinálásával Magyar Kádár Pál tábornokot, a Védelmi Igazgatási Hivatal vezetőjét bízta meg. A honvédelmi miniszter Budapestről és Szentesről mintegy száz katonát rendelt Paksra. A kő szállítása már csütörtök este elkezdődhet, a kormány pedig napi 24 órás munkavégzést rendelt el.

Magyar szerint 1995, a dunakiliti fenékküszöb megépítése óta nem volt hasonló léptékű munka a Dunán. A beruházást és a bárkák esetleges felhasználását a sürgősség miatt kiemelt beruházássá nyilvánítják, az engedélyezési eljárások pedig a kivitelezéssel párhuzamosan zajlanak majd.

A miniszterelnök azt mondta, más műszaki lehetőségeket is megvizsgáltak, de például a hűtővízcsatorna lezárását nukleáris biztonsági okokból elvetették. Állítása szerint a most kiválasztott ideiglenes és végleges megoldást a vízügyi, energetikai, védelmi és nukleáris szakemberek, valamint az érintett hatóságok is támogatják.

Magyar a döntést gazdasági érvekkel is indokolta. Azt mondta, a Paksi Atomerőmű teljes kiesése havonta legalább 50 milliárd forintos terhet jelentene a költségvetésnek, emellett az áramellátást és a magyar vállalatokat is nehéz helyzetbe hozná. Ehhez képest a most elrendelt beavatkozások összesen nagyjából 6 milliárd forintba kerülnek.

A miniszterelnök szerint az idei rekordalacsony vízállásra már nem lehet egyszeri szélsőségként tekinteni. A paksi vízmérce 125 éves adatsora alapján a Duna nyári vízszintje hosszabb ideje csökken, és ez a folyamat 2010 óta felgyorsult. „Egy egész ország tanulta meg, hogy Pakson néha centimétereken, sőt millimétereken múlik hazánk energiabiztonsága” – ismételte sokat hangoztatott mondását.

A bejelentés jelentős részében Magyar az előző kormányt is bírálta. Azt állította, hogy áprilisban úgy vették át a kormányzást, hogy nem volt használható vészforgatókönyv ilyen alacsony dunai vízállásra, és korábban sem a szükséges szivattyútelep-beruházást, sem az atomerőmű alternatív hűtési rendszerét nem építették ki. Szerinte a korábbi kormány „hosszú éveken keresztül szőnyeg alá söpörte” a vízügyi szakemberek és kutatók figyelmeztetéseit.

A paksi és a dunaszentbenedeki polgármester részt vett a csütörtöki kihelyezett kormányülésen, és Magyar szerint mindketten támogatják a beruházást. A miniszterelnök azt ígérte, hogy a munkálatokat a települések lehető legkisebb zavarásával végzik, az esetlegesen okozott károkat pedig a kormány megtéríti. Dunaszentbenedeknél olyan megoldást keresnek, amellyel a munkák után a jelenleginél jobb állapotba kerülhet a Duna-part.

„A Duna most napokat ad nekünk, nem hónapokat” – mondta Magyar. A bárkák elsüllyesztéséről pénteken születhet végleges döntés, a fenékküszöb építését viszont ettől függetlenül azonnal elkezdik. A kormány péntekre részletes szakmai tájékoztatást ígért a beruházásról.