Kijött a lista arról, milyen állatokat nem szerepeltethetnek többé cirkuszban

ÁLLAT

Az élő környezetért felelős miniszter, Gajdos László a hivatalba lépésekor megígérte, hogy a kormány betiltja a cirkuszi állatok szerepeltetését. Az erről szóló rendelet – ami csütörtök este jelent meg – etikai és állatvédelmi aggályokra hivatkozik, ezért a jövő évtől megtiltja a felsorolt állatok cirkuszi beszerzését, szaporítását, tartását, betanítását, bemutatását és előadáson szerepeltetését.

A felsorolásban szerepel húszféle emlős, a madarak négy kategóriája és egyes hüllők. Kivételek a háziasított fajták: marhafélék, sertés, ló, szamár, kutya, macska, görény. Az állatokat a társulatok életük végéig megtarthatják, de nem szerepeltethetik. Amelyiknek a szaporítására van engedély, azt annak lejártáig kihasználhatják.

A Magyar Nemzeti Cirkusz egyik elefántjának hátán ugrik egy artista a Balatonban a Cirkuszok éjszakája rendezvényt népszerűsítő eseményen Balatonlellén 2015. július 18-án.
Fotó: Varga György/MTI

A miniszter ennek megfelelően módosította a vonatkozó miniszteri rendeletet is, ami a kormányrendelettel együtt 2027. január 1-én lép hatályba.

A tiltólista

  1. tülkösszarvúak (Bovidae spp.) – a háziasított formák kivételével – családjába,
  2. zsiráffélék (Giraffidae spp.) családjába,
  3. jávorszarvasfélék (Alces spp.) nemzetségébe,
  4. vízilófélék (Hippopotamidae spp.) családjába,
  5. disznófélék (Suidae spp.) – a házi sertés (Sus scrofa domestica) kivételével – családjába,
  6. kis pandák (Ailurus spp.) nemzetségébe,
  7. kutyafélék (Canidae spp.) – a kutya (Canis lupus familiaris) kivételével – családjába,
  8. macskafélék (Felidae spp.) – a házi macska (Felis catus) kivételével – családjába,
  9. hiénafélék (Hyaenidae spp.) családjába,
  10. mosómedvefélék (Procyonidae spp.) családjába,
  11. menyétfélék (Mustelidae spp.) – a házi görény (Mustela putorius furo) kivételével – családjába,
  12. mongúzfélék (Herpestidae spp.) családjába,
  13. fókák (Pinnipedia spp.) öregcsaládjába,
  14. medvefélék (Ursidae spp.) családjába,
  15. kengurufélék (Macropodidae spp.) családjába,
  16. lófélék (Equidae spp.) – a házi ló (Equus caballus) és a szamár (Equus africanus asinus) kivételével – családjába,
  17. orrszarvúfélék (Rhinocerotidae spp.) családjába,
  18. tapírfélék (Tapiridae spp.) családjába,
  19. főemlősök (Primates spp.) rendjébe,
  20. elefántfélék (Elephantidae spp.) családjába,
  21. sólyomalakúak (Falconiformes) rendjébe,
  22. vágómadáralakúak (Accipitriformes) rendjébe,
  23. bagolyalakúak (Strigiformes) rendjébe,
  24. kazuárfélék (Casuariidae spp.) családjába, és
  25. a veszélyes állatfajokról és egyedeik tartásának szabályairól szóló miniszteri rendeletben különösen és közepesen veszélyes állatnak minősített hüllők (Reptilia) osztályába tartozó faj egyedei és mindezek hibridjei.