Szeptember 25-én elindult a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, közölte a Fővárosi Törvényszék. A NER-es óriáscég augusztus végén kezdeményezett csődeljárást maga ellen, erről akkor Balázs Attila vezérigazgató levélben tájékoztatta a dolgozókat.
A törvényszék közleménye szerint a csődeljárás kezdeményezése után a kormány a szeptember 4-i rendeletével stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a csődeljárását, az ügy pedig átkerült a Fővárosi Törvényszékre, mert ez a bíróság rendelkezik kizárólagos illetékességgel a startégiailag kiemelt csődeljárásokban.
Mint írják, szeptember 25-től „az adóst 6 hónapra fizetési moratórium illeti meg a vele szemben esedékessé váló pénzkövetelések teljesítésére, de ez alól kivétel például a munkabér. A bíróság kirendelte vagyonfelügyelőként a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft-t, aki nyilvántartásba veszi az adóssal szembeni követeléseket és figyelemmel kíséri az adós gazdasági tevékenységét, valamint közreműködik a hitelezőkkel történő egyezségkötés előkészítésében”.
Ehhez hozzátették, hogy „a hitelezők a fennálló követeléseiket a mai naptól kezdődően 30 napon belül, illetve a mai napot követően keletkező követeléseiket pedig 8 munkanapon belül jelenthetik be az adósnak és a vagyonfelügyelőnek, a nyilvántartásba vételi díj befizetésével együtt, amit a vagyonfelügyelő bankszámlájára kell utalni. A határidő elmulasztása esetén a követelés nyilvántartásba vételére nem kerül sor és igazolásnak nincs helye”.
A Bayer Construct azután kezdeményezte a csődeljárást maga ellen, hogy Magyar Péter augusztus 3-án bejelentette, a kormány eláll az Orbán-kormány 300 milliárdos zuglói irodabizniszétől, és visszaköveteli a pénzt, amit az előző kormány kifizetett. A Bosnyák téri irodakomplexumot a NER alatt az állam 244 milliárd forintért vásárolta meg, hogy egy új kormányzati negyedet hozzon létre. Magyar Péter azzal érvelt, a jogi és pénzügyi átvilágítás során a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő számos szerződésszegést állapított meg.
Magyar Péter miniszterelnök szerint számos szerződésszegést találtak, ezért a NER-es köröktől 300 milliárd forintot követelnek vissza.
Erről Balázs Attila vezérigazgató tájékoztatta levélben a dolgozókat.