Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja a Partizánnak részletesen beszélt arról, miként próbálta távol tartani az SZTE-től azokat a kormányközeli vállalkozásokat, amik a takarítás, az étkeztetés vagy az informatika területén akartak megbízásokhoz jutni. Azt mondta, közben politikai megkereséseket és fenyegetéseket is kapott.
Fendler szerint már a 2016-os kinevezése utáni napon megkeresték az egyetem akkori közbeszerzéseit külső vállalkozóként intéző cég képviselői. Azt mondta, nyíltan beszéltek politikai kapcsolataikról, és közölték vele, hogy a továbbiakban is ők döntik majd el, ki nyeri a közbeszerzéseket. A kancellár felmondta a szerződést, majd 2017 januárjától saját beszerzési igazgatóságot hoztak létre. Fendler azt mondta, nem tudja megítélni, valóban volt-e kapcsolat a cég és Orbán Viktor édesapja, Orbán Győző között, mert ennek nem járt utána. A szerződés felmondása után helyi fideszes politikusok telefonon keresték.
Fendler azt is mondta, hogy első, 2016 és 2019 közötti kinevezése után, a második pályázata idején Kubatov Gábor berendelte a Fidesz Lendvay utcai székházába, hogy a további kinevezéséről beszéljenek. Fendler elmondása szerint a pártigazgató felolvasott neki egy listát azokról a kérésekről, amiket a kancellár az előző három évben nem teljesített: ezek egyes személyek és cégek előnyben részesítésére vonatkoztak.
Fendler a Hungast étkeztetési cég – ami az óbudai korrupciós botrányban is érintett – megkereséséről is beszélt. Elmondása szerint a cég vezetője Bánki Erik fideszes politikussal együtt érkezett hozzá, és az egyetem kórházainak étkeztetésére tett ajánlatot. Fendler állítása szerint már az e-mailes megkeresést is Bánki írta. Az ajánlat egy drágább, de jobb minőségű, betegszobába rendelhető, à la carte étkeztetésről szólt volna. A kancellár szerint ez betegenként napi 5–6 ezer forintba került volna, miközben az SZTE jelenlegi költsége körülbelül 2900 forint. Az egyetem végül saját szervezésben oldotta meg a feladatot. Fendler szerint a korábbi ajánlat alapján 2,6 milliárd forintba került volna a szolgáltatás, a jelenlegi kiadásuk pedig körülbelül 1,3 milliárd. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez nem közbeszerzésen alapuló, közvetlen ár-összehasonlítás.
Az informatikai beszerzéseknél Fauszt Zoltán fellépését nevezte a legmegrázóbbnak. A Partizánnak felidézett egy 2018 körüli esetet: Fendler egy másik ügyben tárgyalt a minisztériumban, amikor Fauszt váratlanul belépett a helyiségbe, majd azzal fenyegette meg, hogy kirúgatja. A kancellár azt mondta, tízéves munkája alatt ez volt az egyetlen alkalom, amikor a történtek után elsírta magát.
A kancellár azt is kifogásolta, hogy Fauszt az egyetemek beszállítójaként egy informatikai vagy távközlési hatóság tagja volt. Az SAP bevezetésére a piaci előzetes felmérés 400 millió forintos összeget jelzett, míg a Neptunon keresztüli ajánlat másfél milliárd forintról szólt. Fendler szerint a Közbeszerzési Hatóság végül nem fogadta el a hirdetmény nélküli eljárás indokoltságát, ő pedig ezután már nem merte kiírni az SAP-beszerzést. Amikor arról kérdezték Fendlert, hogy miért nem jelezte valakinek, amikor Fauszt Zoltán a minisztériumban megfenyegette, a kancellár azt mondta, hogy nem nagyon volt kinek jeleznie, hiszen „egyértelmű volt az ő felhatalmazása” – utalva Fausztra. A rendőrség a Neptun, a Kréta és a Poszeidon ügyében hivatali visszaélés miatt nyomozást indított.
A modellváltásról a Szegeder.hu cikke szerint Fendler azt mondta, 2021 januárjában az egyetemi vezetés Palkovicstól garanciákat kért az autonómia megőrzésére. Fendler állítása szerint ő maga írt a miniszternek arról, hogy az alapítói jogokat ne adják át a kuratóriumnak. Azt mondta, az SZTE autonómiája nem változott, és az egyetem nem kapott olyan vagyont, mint más alapítványi intézmények. Gazdasági vezetőként kedvezőnek értékelte a modellváltást, mert szerinte az egyetem a saját céljai szerint tudott fejlődni.
A Szegeder.hu korábbi cikke szerint Fendler Judit a teljes egyetemi állománynak továbbította Orbán Viktor otthontámogatásról szóló levelét. A Partizánban azt mondta, az egyetem kapott egy kérést, hogy tájékoztassa a nagyjából négyezer érintett munkatársat. Szerinte a levelet a HR-igazgató nevében kellett volna kiküldeni, a feladó személyét azonban technikai kérdésnek tartja. A támogatásról úgy fogalmazott: „Egyébként szerintem teljesen fölösleges volt, ez az én magánvéleményem.”
Tavaly a szegedi háborúellenes DPK-gyűlésen bejátszottak egy rövid imázsvideót a kancellárról és az egyetemről. Erről azt mondta, a közmédia előző nap kereste meg egy, az egyetem fejlődéséről szóló interjúval. Nem tudott arról, hogy annak egy részletét másnap a rendezvényen is bemutatják. Az interjú egészét vállalhatónak tartotta, de a videó felhasználása „rosszul érintette”. Fendler és Rovó László rektor meghívást kapott a DPK-ba és a rendezvényre is, de elutasították, és az egyetem részéről senki sem vett részt az eseményen.
Fendler azt mondta, korábban azért nem állt ki nyilvánosan, mert fontosabbnak tartotta, hogy tovább tudja vinni az egyetem fejlesztését, a Fauszt-ügyben pedig félt a következményektől. Férje bátorította a megszólalásra. Saját jövőjéről egyelőre nem tudott biztosat mondani: tíz év után elfáradt, és szerinte az egyetemnek, illetve a fenntartónak is döntenie kell arról, milyen vezetési modellben kíván tovább működni.
Az új kormány feljelentése után hivatali visszaélés miatt nyomoznak. Több tízmilliárdos tendereket zsebeltek be Fauszt Zoltánék.
A pécsi polgármester szerint pécsi közétkeztetési szerződésekre is kiterjed a nyomozás, márpedig a város csak a Hungasttal áll szerződésben. A cég nem reagált a megkeresésünkre, a kommunikációs igazgató éppen tegnap óta van szabadságon. A tulajdonost állítólag előállították. Bánki Erik közölte: őt nem kereste semmilyen hatóság.