Kézzel ráírták a kormányhatározatra, hogy Fellegi exminiszter cégének kell nyernie, Gulyás Gergely és Pintér Sándor is érintett

POLITIKA
Fellegi Tamás

Feljelentést tett a Miniszterelnökség egy 2021-es tanácsadói szerződés ügyében, ami közel 3 milliárd forintot juttatott verseny nélkül Fellegi Tamás volt fideszes miniszter cégének. Az ügy érdekessége, hogy a fideszes döntéshozók nem óvatoskodtak, és valaki kézzel ráírta a vonatkozó titkosított kormányhatározat hátoldalára, hogy csak Fellegi cégétől szabad ajánlatot kérni. A szerződést 3 nappal később már meg is kötötték.

A szerződés tárgya a következő volt:

„a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak ellensúlyozása érdekében amerikai egyesült államokbeli innovációk, high-tech megoldások hazai meghonosításához kapcsolódó tanácsadás”.

A szerződést az az egyesült államokbeli EAC International, Inc. (jogutódlással EuroAtlantic Consulting & Investment, Inc.) nevű cég nyerte el, amelynek tulajdonosa és vezérigazgatója a szerződéskötés idején dr. Fellegi Tamás volt. Fellegi a NER-korszak első nemzeti fejlesztési minisztere volt 2010 és 2011 között, majd 2012 júniusáig az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelt tárca nélküli miniszterként. A vállalkozást Fellegi még politikai szerepvállalása előtt alapította, hogy a NER beindításában vállalt szerepe után ehhez térjen vissza.
A megállapodás 4 évre szólt, és összesen nettó 6 640 000 dollárt, a tényleges kifizetések szerint pedig bruttó 2,97 milliárd forintot juttatott az EAC Internationalnek.

A titkosított kormányhatározat a Miniszterelnökséget bízta meg a lebonyolítással, a határozat kézírásos jegyzetekkel teleírt példányára pedig már a döntés napján felvésték, hogy kitől kell ajánlatot kérni, illetve szerepel rajta Fellegi aznapi aláírása is arról, hogy az „iratban foglaltakat” megismerte - áll a mostani Miniszterelnökség közleményében.

A kormányhatározat hátoldalán lévő feljegyzés is a volt miniszter cégét ajánlja a megbízásra, a kormányhatározat iktatásának napján pedig kézírásos javaslatban szerepel az, hogy kizárólag ettől az egy cégtől kérjenek árajánlatot - áll a szövegben.
A közlemény szerint

„a költségvetési keret megállapítására a szerződés becsült értékéről nem készült piaci felmérés. A kormányhatározat iktatásától a szerződés aláírásáig pedig mindössze három nap telt el. Így erős a gyanú, hogy a közel hárommilliárdos megbízás sorsa már a beszerzés előtt eldőlt.

A témában egyébként azért nem kellett közbeszerzést kiírni, mert „a szerződést miniszteri döntés alapján mentesítették a közbeszerzés alól.” Szpojler: Pintér Sándor volt az a miniszter,

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy ha nem volt kötelező a közbeszerzés, mi a probléma egyáltalán. A Miniszterelnökség szerint az, hogy:

„Erre (mármint a közbeszerzés mellőzésére, a szerk.) az egészségügyi törvény kizárólag járvány elleni védekezés kapcsán, (sürgős szükség esetén) egészségügyi válsághelyzet idején ad lehetőséget.”

A Ruff-tárca friss közleménye szerint:

„Semmi nem magyarázza, miben járult hozzá a vírus elleni egészségügyi védekezéshez az, hogy az Orbán-kormány volt miniszterének cége gazdaság- és üzletfejlesztési tanácsadást, valamint befektetői kapcsolatépítést kínált a kormánynak „amerikai innovációk és high-tech megoldások” meghonosításához. Mivel a tanácsadói szerződés a válsághelyzetet évekkel túlélve, 2025 januárjáig maradt hatályban, ezért a Miniszterelnökség szerint felveti a hivatali visszaélés gyanúját a járványügyi védekezéshez sem tárgyában, sem idejében nem kapcsolódó szolgáltatás beszerzése.”

A közbeszerzés alóli mentesítési kérelmet a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely adta be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs felé. A mentesítést az egészségügyért felelős belügyminiszter, Pintér Sándor adta meg.

A friss közlemény szerint „szintén hivatali visszaélésre ad gyanút az, hogy a beszerzéssel kapcsolatos iratokat titkosították, és azok minősítését évekkel a koronavírus-járvány után is fenntartották (…) noha az egészségügyi válsághelyzet már évekkel korábban megszűnt.”

Az új kormányzat azt is gyanítja, hogy a szerződés alapján egy idő után már egészen más szolgáltatásokat rendeltek meg Fellegiéktől, mint ami a megállapodásban szerepelt.

„A leigazolt és kifizetett »teljesítés« 2023-tól jellemzően napi európai uniós hírösszefoglalókból, hírlevelekből, uniós biztosokról és külföldi közszereplőkről
nyílt forrásból készített személyprofilokból, valamint védelmi, nyugat-balkáni és amerikai belpolitikai elemzésekből állt. 2024-ben és 2025-ben a kiszámlázott tétel megnevezése már kifejezetten »európai uniós szaktanácsadás« és »elnökségi program« volt, ami egyáltalán nem fedi le a szerződés tárgyát”

– áll a szövegben. Amiben az is szerepel, hogy a Miniszterelnökség korábban már megrendelt hasonló szolgáltatást – vagyis uniós hírek gyűjtését – Fellegi magyarországi cégétől, az EuroAtlantic Tanácsadó és Befektető Kft.-től.

„A szerződések megszűnése után viszont ezt a tevékenységet a fenti, jóval drágább EAC International-szerződés terhére számolták el, negyedévente 142–160 millió forintért – holott az EAC-szerződésben eredetileg kikötött szolgáltatásokat nem, vagy csak részben nyújtották” – szerepel a friss közleményben. Ami azt is megemlíti, hogy az iratanyagban találtak egy teljesítési jelentésen felejtett cetlit. Ezen azt kérik a Miniszterelnökség egyik államtitkárától, hogy írja alá a dokumentumot, amit az EAC International képviselője utólag fog aláírni.

Ez a mostani vizsgálat szerint arra utal, hogy nem volt érdemi ellenőrzés a teljesítés elfogadása és a díj kifizetése között, és mindez csak formális aláíráson alapulhatott.