Több tucat embert őrizetbe vettek szombat délelőtt Párizsban, ahol összecsaptak a rendőrök és a tüntetők a Franciaország-szerte zajló demonstrációkon, számolt be az eseményekről a BBC.
A fővárosban készült felvételeken az látható, ahogy a tüntetők jelzőfáklyákat dobálnak. A rendőrség könnygázt vetett be, hogy megakadályozza a tüntetőket abban, hogy felmásszanak a Place de la République 25 méteres szobrára. A rendőröknek Marseille-ben is könnygázt kellett bevetni. A rendőrség tájékoztatása szerint délelőtt fél 10-ig 40 embert tartóztattak le.
A várakozások szerint több tízezren vonulnak utcára: szakszervezetek, diákok és a sárgamellényes mozgalom tagjai tiltakoznak az emelkedő üzemanyagárak, a megélhetési költségek növekedése és a közszolgáltatások, köztük az oktatás színvonalának romlása ellen.
„Különböző követelések és társadalmi rétegek találkoznak most” – mondta pénteken egy középiskolás diák a Reutersnek.
A francia belügyminisztérium újságíróknak küldött tájékoztatása szerint szombat kora délutánig országszerte 140 különböző tiltakozó akciót tartottak, amelyeken csaknem 33 ezren vettek részt. A hatóságok eddig 166 embert vettek őrizetbe.
A szombati demonstrációk egyik fő szervezőereje a sárgamellényes mozgalom, amely 2018-tól több mint egy éven át tüntetett a megélhetési költségek emelkedése ellen. A mozgalom honlapján országszerte több száz szombatra tervezett demonstráció szerepel, a szervezők pedig a gazdákat, a munkavállalókat, a klímavédelmi tüntetőket és a nyugdíjasokat is csatlakozásra szólították fel.
A mostani demonstrációkat többhetes diáktüntetések előzték meg Franciaországban, amelyeket az iskolai oktatás körülményei miatt szerveztek. A rendőrök és a tüntetők közötti összecsapások időnként erőszakba torkolltak: a hónap elején egy 15 éves fiúnak egy robbanás következtében leszakadt a keze.
Emmanuel Macron francia elnök nyugalomra intett a szombati tüntetések előtt. Mint mondta, támogatja a tüntetéshez való jogot, de arra kérte a demonstrálókat, hogy tartsák tiszteletben az embereket és a tulajdonukat.