A FIFA titokban négy millió dollár adót is kifizetett Infantino helyett, miközben átláthatóságot ígért

külföld

Négymillió dollárnyi amerikai adót fizetett ki Gianni Infantino elnök helyett Amerikában a FIFA, és ezt nem is hozta nyilvánosságra – derül ki azokból a belső dokumentumokból, amelyekhez a New York Times és a Le Monde jutott hozzá. Infantino adójának a jelentős részét azután vállalták át, hogy a FIFA svájci elnöke a 2026-os világbajnokság előkészítésére hivatkozva 2023-ban átköltözött Európából Miamiba.

A FIFA a 2015-ös korrupciós botrány után az átláthatóság helyreállítását ígérte, és kötelezővé tette a vezetői fizetések nyilvánosságra hozatalát. Az elnök adójának kifizetéséről azonban egészen idáig hallgattak, miközben Infantino éves javadalmazása már több mint hatmillió dollár.

A FIFA a belső iratokban azzal indokolta az adóátvállalást, hogy Infantinónak ne kelljen megfizetnie az amerikai és a svájci adóterhek közötti különbözetet. Ez a kedvezmény eredetileg csak a FIFA mintegy Amerikába áttelepített néhány alkalmazottjának járt volna, nem a választott elnöknek, de végül az ő esetében is jóváhagyták. A kérdés rendezésébe Infantino személyes ügyvédjét is bevonták, hiába jelezték a FIFA munkatársai is, hogy ez összeférhetetlenségi aggályokat vet fel.

Fotó: CHIP SOMODEVILLA/Getty Images via AFP

Az elnök amerikai adóin kívül Infantino miami tengerparti villáját is a FIFA fizette (ez évi 600 ezer dollárjukba került), miközben Svájcban és korábban Párizsban is biztosítottak neki lakást. A világbajnokságon a feleségének is külön testőröket és sofőröket rendeltek, egy-egy biztonsági ember napi 1300 dollárért dolgozott. Közben a FIFA átírta a vezetői juttatások szabályait is: lazítottak a magánrepülők használatára, az ajándékokra és a VIP-meghívásokra vonatkozó korlátozásokon. A szabályok kidolgozásában Infantino egyik régi ügyvéd ismerőse is részt vett, aki magával az elnökkel egyeztetett arról, milyen juttatások járjanak neki.

Mindez akkor derült ki, amikor Infantino még az előző botrányából sem tudott kikeveredni. Júliusban derült ki, hogy a FIFA elnöke a világbajnokságok és más FIFA-tornák kereskedelmi jogainak a privatizációját készítette elő. Egy magáncégbe szervezték volna ki a futball legértékesebb üzleti jogait, amelyben többek között Joshua Kushner, Donald Trump vejének testvére kapott volna tulajdonrészt.

A vb-jogok tervezett eladása miatt az UEFA és mind az 55 európai nemzeti szövetség a világbajnokság bojkottjával fenyegetett, Infantino pedig visszavonulót fújt, de az európai szövetség ezután is felelősségre vonást követelt. Augusztusban Csányi Sándor, az MLSZ elnöke és a FIFA alelnöke is megvonta Infantinótól a támogatását.

Az UEFA azóta egy büntetőeljárást is előkészít Infantino ellen, a mostani adóbotrány pedig újabb muníció lehet a FIFA–UEFA-háborúban. A Le Monde szerint az európai szövetség is részletes elszámolást követel a FIFA-tól Infantino fizetéséről, adóiról és egyéb juttatásairól, és megkérdőjelezte a mindezeket felügyelő Bruno Chiomento függetlenségét is. Infantinónak márciusban újra kellene választatnia magát a FIFA élére, amit az európai szövetségek próbálnak megakadályozni.

Kapcsolódó cikkek

Az UEFA feljelentené Infantinót Svájcban, ehhez egy amerikai bíróságtól kér ki FIFA-dokumentumokat

Az ügy a FIFA óriási felháborodást keltő, időközben elvetett tervéhez kapcsolódik.

Herczeg Márk
futball

Csányi Sándor kemény levélben vonta meg a támogatását a FIFA elnökétől

Az MLSZ elnöke, egyben a FIFA alelnöke komoly hiányosságokat fedezett fel Infantino „ítélőképességét, az erkölcsi iránytűjét és a vezetői képességeit illetően”.

Herczeg Márk
futball

Infantino eladná a vébét? Most először a konteóhívőknek lett igazuk? Elmagyarázzuk az új FIFA-botrány lényegét

A FIFA elnöke titokban leszervezte, hogy a világszervezet összes bevételt hozó tevékenységét szervezzék ki egy új cégbe, aminek a 21 százalékát külső befektetőknek adnák el. A befektetők vezetője a Trump-klán tagja, Joshua Kushner. Infantino lenne az új cég vezetője, tízszer annyi pénzért, mint amennyit FIFA-elnökként keres.

Szily László
sport

Csúnyán elszámolta magát Infantino: hiába vonta vissza a focivébé eladásának ötletét, az UEFA elveszített bizalomról írt a válaszában, és felelősségre vonást sürget

„A játék szempontjából kétes hasznot hozó titkos tervek felelőseit azonosítanunk kell” – áll az UEFA közleményében. Az ázsiai, illetve észak- és közép-amerikai futballszövetség is a FIFA elnöke ellen fordult.

Haász János
sport

Bojkottálják a világbajnokságot az európai válogatottak, ha a FIFA nem tesz le a privatizációs terveiről

Határozott fellépéssel hiúsítaná meg az UEFA Infantino tervét, amivel a Trump-család kezébe adná a világbajnokságokat.

Kaufmann Balázs
foci