Budapest centrumának egyik legmenőbb és legjellegzetesebb épületegyüttese az 1937-ben átadott, 11 egymásba olvadó vöröstéglás lakó- és irodaházból álló, Walder Gyula tervei alapján megépült kiskörúti épületkomplexum, ami a Madách tértől a Dob utca sarkáig tart. Ennek a legfelismerhetőbb eleme a soha el nem készült erzsébetvárosi sugárút kapujának szánt diadalívszerű átjáró a Madách téren, ami az utóbbi évtizedekben a mögötte elterülő bulinegyed nem hivatalos kapujaként szolgál. Ennek díszkivilágítása sok évtizede Budapest centrumának egyik jellegzetes esti látványeleme.
Volt az idei évig.
Idén ugyanis már nem kapcsolták fel a diadalív jellegzetes fényeit. Kinyomoztuk, hogy miért. Előzetesen annyit, hogy a sztori három szereplője Schmidt Mária, illetve a NER-bárónő BIF nevű ingatlanos cége, a Főváros és Erzsébetváros önkormányzata.
Budapest egyik legkülönösebb formájú épülete, aminek karakterét a jellegzetes téglaborítás mellett a közepén tátongó lyuk adja, állami tulajdonban lévő műemlék irodaházként élte meg a rendszerváltást, hogy az Állami Vagyonügynökség 1994-ben ezt is belevigye egy frissen létrehozott állami ingatlancégbe, a BIF-be, egy tucatnyi további értékes belvárosi irodaépülettel együtt. Ezt a BIF-et privatizálta 1997-ben Schmidt férje, Ungár András szociológus-üzletember és társa, Nobilis Kristóf, kárpótlási jegyek segítségével. Ez a nem sokkal később tőzsdére vitt cég tette később milliárdossá a fiatalon meghalt Ungárt, a feleségét és két gyereküket.
Az épület maga 5 emeletes, az alapterület nagyjából 6 ezer négyzetméteres, a házban 2014 óta szálloda működik.
Sztorink kulcseleme, hogy a BIF új magántulajdonosai az épülettel együtt a diadalívre szerelt, a tér közvilágításaként funkcionáló lámpasort is megszerezték. A közvilágítás fővárosi közfeladat, maguk a világítótestek viszont magántulajdonban voltak, ám ez 1997-től egészen mostanáig, vagyis közel 30 évig nem okozott semmiféle problémát. A világítás költségeit a főváros e célra szolgáló közműcége állta, az épület tulajdonosa pedig szabad bejárást biztosított a közvilágítási szakembereknek, ha valamit cserélni vagy javítani kellett a világítótesteken.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?