Nem lehet elég korán kezdeni: bár még javában dúl a háború, az európai országok jövő héttől már az ukrajnai békefenntartást fogják gyakorolni

külföld

Lengyelországban brit és francia vezetéssel 12 európai ország csaknem 3000 katonája tart hadgyakorlatot a jövő héttől. Azt gyakorolják majd, hogy egy többnemzetiségű haderő hogyan tudna Ukrajnába települni egy esetleges békemegállapodás megkötése után.

A november 9. és 22. között zajló Koalicja hadgyakorlat azt próbálja modellezni, hogyan lehetne egy haderőt Ukrajnába telepíteni, ott biztosítani a védelmét és ellátását. A résztvevők emellett a parancsnoki és irányítási rendszereket is tesztelik, hogy megbizonyosodjanak arról: a különböző országok katonái képesek együttműködni. Nagy-Britannia mellett Franciaország, Belgium, Észtország, Németország, Litvánia, Hollandia, Lengyelország, Spanyolország, Svédország és Törökország katonái vesznek részt a gyakorlaton.

Az Ukrajnába telepíteni tervezett, úgynevezett biztosító erő (reassurance force) felállításának terveit már tavaly ismertették, ez lenne a Kijevnek javasolt hosszú távú biztonsági garanciák egyik eleme. Ennek gyakorlati működéséről azonban egyelőre több a kérdés, mint a konkrétum. A nyugati tisztviselők azt hangsúlyozzák, hogy az Ukrajnába küldött csapatok nem vennének részt támadó műveletekben, békefenntartó feladatokat sem látnának el, és nem ellenőriznék a tűzszünet betartását. Nem a NATO parancsnoksága alatt működnének, és nem települnének a frontvonalra sem.

Nem tudni, milyen szabályok vonatkoznának az erő alkalmazására abban az esetben, ha Ukrajnában támadás érné a nemzetközi csapatokat. Azt ugyanakkor közölték, hogy az alakulat képes lenne megvédeni magát.

Lengyel katona amerikai drónelhárító rendszerrel egy novemberi gyakorlaton.
Fotó: ARTUR WIDAK/NurPhoto via AFP

Az sem világos egyelőre, hogy a nyugati csapatok milyen kiképzési feladatokat láthatnának el az Ukrajnában harcedzetté vált katonák mellett, egyre többször inkább az ukránok képzik már a nyugati haderőket (elsősorban drónhadviselésre).

És hogy akkor mit csinálnának? Támogatást nyújtanának, valamint segítenék az ukrán fegyveres erők újjáépítését.

Egyelőre nagyon elvi síkon mozog a terv, Oroszország ugyanis élesen ellenzi külföldi csapatok ukrajnai állomásoztatását, Vlagyimir Putyin tavaly kijelentette, hogy ezek a katonák „jogos célpontnak” számítanának. Mindezek mellett Oroszország egyelőre semmilyen jelét nem mutatja annak, hogy véget akarna vetni a háborúnak (via BBC)