Magyar Péter: 57 milliárd forintos országfásítási és települészöldítései program indul

környezetvédelem

A következő négy évben 18,2 milliárd forintot fordítanak az országfásítási programra, 39,6 milliárdot pedig a települészöldítésre – mondta Magyar Péter a Facebook oldalára vasárnap feltöltött videóban, melyben a Gajdos László élő környezetért felelős miniszter által szombaton bejelentett keretprogram részleteit ismertette.

Erdő a hollókői vár alatt
Fotó: dudlajzov - stock.adobe.com

A program része többek között legalább 12 millió facsemete ültetése, több mint 1300 hektárnyi erdő telepítése és 20 ezer kilométer csatornaszakasz fásítása, vagy az erdőtüzek megelőzése is.

Négyféle önkormányzati pályázat indul az Országfásítási és Települészöldítési Programban, ezekre valamennyi magyar település pályázhat – mondta Magyar Péter, aki kitért rá, hogy a települészöldítési programban 14,9 milliárd forintos keret lesz új közparkok létrehozására, meglévő zöldfelületek összekötésére, 10 milliárd forint pedig arra, hogy csökkentsék a hőszigethatást a városokban. A harmadik pályázati lehetőségként szintén 10 milliárd forintot szánnak négy év alatt a meglévő parkok és zöldfelületek megújítására, új növények ültetésére, az elpusztult fák pótlására. A közintézmények zöldítésére, arra, hogy az iskolák, óvodák, rendelők udvarai is zöld közösségi terek legyenek, 4,4 milliárd forintot fordítanak, erre is lehet majd pályázni.

„Feltörjük a betont, ahol lehet, és zöldfelületeket hozunk létre, hogy legyen elegendő árnyék mindenhol”

– mondta a miniszterelnök, aki szerint „ha valamit megtanultunk az idei nyáron, akkor az az, hogy véget ért az a korszak, amikor elméleti vitákat folytathattunk a klímaváltozás létezéséről és hatásairól. Mostantól az a feladatunk, hogy mindent megtegyünk a klímaváltozás hatásainak mérsékléséért és a településeinken az életkörülmények javításáért, ezért a következő évek egyik legfontosabb feladata a fás területek növelése és a településeink zöldítése lesz annak érdekében, hogy a jövőben várható hőhullámok elviselhetőbbek legyenek mindenki számára”.

Fenntartható fejlesztéseket valósítanak meg szakszerű tervezéssel, tudatos fafajta választással, az utógondozás biztosításával – mondta Magyar Péter.