A gyámhivatal szerint a szülők erőszakosan bántak a gyerekkel, de ezt nem sikerült megnyugtatóan bizonyítani, és a védőnő sem tartja valószínűnek. Krisztináék most havonta egyszer láthatják három gyereküket. Az abcug.hu riportja.
Értesítést kaptunk arról, hogy lejárt a forgalmink. Alig bírtuk megérteni a hivatalos szöveget. Inkább megírtuk jobban.
Versenyt hirdettünk, ti neveztetek, elárasztottátok a levelezőrendszerünket, most kirakjuk a legjobb terveket.
Vannak emberek, akiknek semmi sem akar összejönni. Vannak emberek, akiknek minden összejön. Egy Pick Up Artist és egy Félénk Fiú udvarlós kalandjai a Balaton Soundon. Színes, magyarul beszélő, zenés, táncos vígjáték.
Itt vannak az új plakátok, neked csak annyi a dolgod, hogy ráírd, amit a szereplőknek valóban mondaniuk kellene. A legjobb pályamunkákból válogatást közlünk.
A homokháti gazdáknak elegük van a földjüket elözönlő menekültekből, akik letapossák a kínai kelt, átszakítják a fóliasátrat és megdézsmálják a gyümölcsöt. De közben sajnálják is a pólyás csecsemővel az árok szélén térdelő anyát, és még akkor is hoznak nekik egy pohár vizet, amikor már a legszívesebben elküldenék őket a francba. Az Abcug.hu riportja.
Fogtunk egy teljesen érthetetlen NAV-dokumentumot, és megkértünk egy szakértőt, hogy írja át érthetőre.
Érezted már úgy, hogy egyszerűen nem érted, mit akar tőled valami állami szerv vagy egy magáncég? Most itt az alkalom a visszavágásra: a 444 kiáll a világos beszéd mellett és a bikkfanyelv ellen.
Rogán Antal nem ismeri Eduard Uszikovot.
Kánikula van, ránézni sem tudok a meleg ételre, de mégis gyilkolni tudnék egy Big Macért. Magyaros cselvetés: itt a gasztronómiai Jégvarázs, a fagyasztott Big Mac. (Finom? Nem.)
Egy útvonal bezáródik, erre egy másik megnyílik. Igazán egyszerű, de a bevándorlás európai szabályozói mégsem képesek felfogni ezt az alapszabályt. Ruben Andersson vezető migrációszakértő cikke a 444-en.
A Fővárosi Közgyűlés elé kerül a metrófelújításra felveendő gigahitel, és a 60 milliárdos hitel kamatterhe alsó hangon is 15 milliárd. Ez a felújítás - hiába mondogatja Tarlós István, hogy olcsóbb mint az új kocsik vásárlása - egyre rémesebbnek tűnik.
A kurdok egyedül nem bírnak az Iszlám Állammal, de az ISIS lendülete is kifulladt; egy állóháborút el fog veszíteni. Szlankó Bálint helyszíni riportja.
Havas Gábor szociológus beszél arról, hogyan készül a kormány külön iskolákba terelni a cigány fiatalokat.