Nőgyűlölő terroristának látja a körmendiek többsége az egy hete nyílt menekülttábor lakóit. Van, aki már nem engedi haza egyedül a lányát, más pedig attól fél, hogy elfoglalják egész Európát. Az Abcúg riportja.
Az elmúlt évtizedekben tömegesen küldték kisegítő iskolákba a roma fiatalokat a pedagógiai szakszolgálatok, mondván, hogy értelmi fogyatékosok. Pedig egy részük egyáltalán nem az. Ezt idén márciustól már bírósági ítélet is kimondja.
Bármikor bevethető fegyverarzenált adunk a közéletre érzékeny netpolgárok kezébe. Szótár igényes kommentelőknek és haladó véleményvezéreknek. Mára be lehet zárni az internetet!
A rövid, egyszerű üzenetek nála is jobban működnek, és az sem véletlen, hogy kerüli a Facebookot.
Több kedvezményt nyújt a zöld rendszám, mint a szlovák rendszám és a rokkantkártya.
Ikerpárokat vizsgálva kiderült, hogy nem a marihuánahasználatnak van köze az alacsony intelligenciához, hanem a családi körülményeknek.
Ganyi Edina, Réka és Natasa Cserehát egy 700 fős zsáktelepüléséről, Lakról indult el. Egyikük már végzett, ketten még egyetemisták.
De már javában pimpelik a zsigulit a garázsban. Igaz, úgy tűnik nem azokat, amiket Budapestről elvittek.
Egy kísérlet bebizonyította, hogy aki néha védőfelszerelést visel, az egyébként is hajlamos több kockázatot vállalni.
Leckét évekig nem kaptak, mert úgysem tudják megcsinálni, a farsangi bálba nem engedték be őket, osztálykiránduláson sem voltak soha, ahogy az iskolai úszásoktatásból is kimaradtak. Ezt állították a bíróság előtt tett tanúvallomásukban azok a gyöngyöspatai fiatalok, akiket szegregáltan oktatott a helyi általános iskola. Kártérítést szeretnének a szerintük meghiúsult jövőjükért.
Száraz István, a félmilliárdos jegybanki támogatást kapó New Wave Media ügyvezetője nem tudott mit mondani, miközben egyik vs-es újságíró lépett ki a másik után. A távozó Joób Sándor újságíró úgy érezte, a hitelességük forgott kockán.
Már általános iskola végére nagyon lemaradnak a roma diákok, és csak részben a családi háttér miatt, derül ki egy friss tanulmányból.
Stadionokban és a Youtube-on, férfikórusok és iskolák előadásában, esküvőn és egy szál gitárral - mindenhol az Ismerős arcok dala szól. Most megmutatjuk, hogy hangzik mindez egyben.
Valamelyik magyar politikai erő trollja vagy? Esetleg valamelyik idegen hatalomnál dolgoztál? Ha bizonyítékod van rá, jól járhatsz.