A fogyatékossággal élő emberek sokszor csak visszautasítással találkoznak, amikor párt keresnek. Hiába próbálkoznak éveken át a társkeresőkön, és beszélgetnek jókat, amint kiderül a fogyatékosságuk, a másik fél szinte azonnal felszívódik.
Kobra Ottó dencsházi polgármester elítéli az állatkínzást.
A biofű és a herbál elterjedése ráirányította a figyelmet a falusi szegénytelepek drogproblémáira. Tényleg országszerte elterjedtek a dizájnerdrogok, de a legnagyobb bajt még mindig a cigi, az alkohol és a nyugtató okozza. Utóbbit már majdnem annyian szedik naponta, mint ahányan isznak.
Egyáltalán nem csak Sziget lesz, derül ki a 444 Jó hírleveléből. Olvass bele és iratkozz fel - fizetned csak akkor kell, ha tetszik!
A kormány célja, hogy “a gazdasági migránsok ne terjesszenek elő menedékjog iránti kérelmet kizárólag a jobb élet reményében”.
Súlyos pénzekbe kerülhet egy fuvar azoknak a szegényeknek, akik a legkisebb falvakból a városba akarnak eljutni. Egy sofőrködő uzsorás a benzinköltség háromszorosával, ötszörösével számol, az üzlet pedig annyira jól megy, hogy van, aki meg is tud élni belőle.
Kisajátítaná a kőbányai önkormányzat a Hős utcaiak lakásait, hogy sportpályát építsen a helyükre. Az első ilyen ügyben 5,5 millió forint járna egy 25 négyzetméteres lakás tulajdonosának, amiből semmit sem tud venni, ezért inkább pert indít.
Maradtak újságírók a kormánykézbe került médiában, akik nem értenek egyet az új politikai iránnyal, egzisztenciális okok miatt mégsem mondtak fel. Egykori, végül besokallt szerkesztők, újságírók dolgoznak most turisztikai üzletben vagy Németországban kamionsofőrként.
„Ott a közönség, azt mondod. Ez igaz. Tudod, mekkora közönség volt a »Megéneklünk, Románia« Nemzeti Fesztiválon a néhai Nicolae Ceauşescu főtitkársága és elnöksége alatt?” TGM cikke Lovasi Andrásnak.
Kiderül a 444 Jó hírleveléből. Olvass bele és iratkozz fel - fizetned csak akkor kell, ha tetszik!
Újabb finomhangolásra lenne szükség, hogy azok, akik állandó felügyeletet igényelő gyereket nevelnek, biztosan megkaphassák a gyodot, és ne tagadhassák meg tőlük a támogatást, mondván, örüljenek, hogy nem “vak” vagy “béna” a gyerekük.
Úgy látszik, nem lesz megoldás a pedagógushiányra, hogy nyugdíjas korú tanárokat dolgoztassanak tovább, mert a tanárok menekülnek a munkából, még tíz órát sem hajlandók vállalni, és hülyének nézik azt, aki igen.
A CEU Socrates Programja a felsőoktatásból szociális, anyagi okokból kimaradó felnőtteknek szervezett 2 hónapos, társadalomelméleti alapozó kurzust. Az Abcúg 6 résztvevővel beszélt arról, miért kellett évekkel ezelőtt lemondaniuk a továbbtanulásról, és mi motiválja őket.
150 embert tartanak modernkori rabszolgaságban Szarvason, de még senkit sem ítéltek el ezért. Az egész város tud róla, van, aki szökni segít nekik, de a boltból kitiltották őket, mert ételt lopnak. Az Ótemplomi Szeretetszolgálat 20 éve próbálja kimenteni ezeket az embereket, de évente csak egy-kettő olyat sikerül, aki nem tér vissza a tartóihoz.
Kiderül a 444 Jó hírleveléből. Olvass bele és iratkozz fel - fizetned csak akkor kell, ha tetszik!