Ács Dániel

Egy héttel az önkormányzati választások után az ÁSZ súlyos szabálytalanságokat talált Ferencvárosban

A vagyongazdálkodás nem volt szabályszerű. A nemzeti vagyon megóvása nem volt biztosított.

Ács Dániel
Budapest

Hadházy szerint újra meg kell fontolni, hogy az ellenzék kivonuljon a Parlamentből

A tegnapi tettlegességig fajuló balhéval arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy a kormány a választás után egyáltalán nem puhul, Kövér László kinyírta a parlamenti tudósítást, és további disznóságokra számít. Feljelenti a fideszes képviselőket, akik a Parlamentben befenyítették.

Ács Dániel
politika

Ha Karácsony elbagatellizálja az ellenzék korrupciógyanús ügyeit, akkor nagyon hamar bajba kerülhet

Az új főpolgármester szerint a szocialista korrupció nem olyan szórakoztató, mint a fideszeseké.

Ács Dániel
vélemény

Győzött a harapós nő, bukott a teljes ferencvárosi korrupt elit

Ami hátránynak tűnt a kampányban, az most hatalmas előny. Baranyi Krisztinának egyszerre kellett megküzdenie a Fidesszel és az ellenzékkel. Mindkettőt legyőzte. Így most egyedülálló a helyzete, úgy kezdheti meg regnálását, hogy nem tartozik senkinek semmivel. Ferencváros megtisztulhat.

Ács Dániel
vélemény
Videó

„Idejön valami pesti forma, azt sem tudja, mi folyik itt”

Lácacsékén, a magyar Chicagóban, ahol elvileg 2018-ban a legmagasabb volt az egy főre eső bűncselekmények száma, egy fővárosi taxis, zenész megpróbálta átvenni a hatalmat. Ádáz választási küzdelem egy apró borsodi faluban.

Ács Dániel, Botos Tamás
video

Hello, szia, szevasz, offolod a szavazást vagy beadod?!

Csipázzátok az önkori választásokat, skacok? Mert akkor a vonyarcvashegyi Pintér István a ti elnökötök. Dobjatok egy X-et a csókára! Csá csumi csőtészta!

Ács Dániel
nyelv

Azzal támadják Baranyi Krisztinát, hogy irtja a kerületi kutyákat és megharapott egy parkolóőrt

Minden idők legzúzósabb kampányának újabb csúcstámadási kísérlete.

Ács Dániel
Budapest
Videó

Azt hiszi, elfajult a budapesti kampány, mert még nem látta, mi folyik vidéken

Meglepődik Berki Krisztián kampányán? Akkor nézze meg, amikor a Lungo Drom csipszet szór a megvadult tiszaburaiak közé! Vagy hallgassa meg Makó polgármesterének gitárszólóját a nyugdíjasok utazási csekkjéhez! Vidékikampány-körkapcsolás.

Ács Dániel, Botos Tamás, Herczeg Márk
video

A Fidesz és az MSZP Erzsébetvárosban is összejátszott a centrumos parkolási vállalkozók érdekében

A szocialisták megkötötték a necces parkolási szerződését, a Fidesz pedig a saját maga által hozott törvénnyel is szembe menve a végsőkig védte azt. Moldován László polgármesterjelölt feljelentést tett, mert szerinte fennáll a gyanúja a hűtlen kezelésnek.

Ács Dániel
Budapest

Amikor még 39 fideszes nemmel mert szavazni Orbán Viktorra

„Orbán Viktornak van egy olyan kisugárzása, ami vonzza az embert.” Így nézett ki 12 évvel ezelőtt egy Fidesz-kongresszus.

Tbg, Ács Dániel
videotéka

A 11. parancsolat: „Ne mondj rosszat a fideszes társadról!”

„Most jön a java, az igazán nagy dolgok most következnek. Ebből nem szeretnék kimaradni.” Orbán Viktor teljes kongresszusi beszéde.

Ács Dániel
POLITIKA

„Sajnálom, a rendszer csinálta, nem én”

1991-ben Almási Tamás visszavitt egy csoport nőt a kistarcsai gyűjtőbe. 38 év után tértek vissza a cellába, ahová ártatlanul évekre becsukták őket. Majd betoppant Piroska, az ÁVH egykor rettegett őre.

Ács Dániel
videotéka

Tarlós: „Nem csak oda kell menni, ahol simogatnak, ahol alámkérdeznek, ahol egyetlen egy kellemetlen kérdést sem tesznek fel!”

A főpolgármester taktikusan egyszerre tett hűségesküt és szúrt oda a jobboldali közösségnek. Aztán ráugrottak a nyuszik.

Ács Dániel
Budapest

Tegye helyes sorrendbe az alábbi Fidesz-üzeneteket!

És most játsszunk egy kicsit! Matematika feladványunk következik.

Ács Dániel
matematika

A fideszes polgármester személyes tanácsadója is ellenzékiként indul Ferencvárosban

Dr. Tóth László mögött pont az a gyanús lokálpatrióta szervezet áll, ami Hunvald György mögött is. Bácskai János jól fizetett segítője azt mondja, hogy már nem fideszes, de nem is híve a mindenáron változtatás politikájának.

Ács Dániel
Budapest