A „lenni vagy nem lenni” után itt a létezés újabb nagy talánya: Alkalmas-e Karácsony Gergely?
Kegyelmi pillanat: 1988-89-ben még bejutottak a kamerák azokba a szobákba, ahol történelmi jelentőségű politikai kérdésekről vitatkoztak. A Fekete Doboz ötrészes kordokumentuma az Ellenzéki Kerekasztalról. Az ellenzék reménytelen helyzetből indult, de végül nyert.
Kiderült, hogy ki lehet az a titokzatos magánszemély, akit zavar a szekszárdi összellenzéki jelölt neve.
Egy diák fellázadt, mert az iskola figyeli és szabályozni akarja, hogy ki hogyan nyilvánít véleményt a Facebookon. Pénteken dacból lájkolt, következő héten már egy másik iskolában kezdett.
A kerületben több,mint 1500 család vár lakásra, a népszerű színész kérelme gyorsan a sor elejére került. Majd pár napra rá kapott egy meghívót a helyi Fidesz hivatalos kampányfotózására.
A Szabolcsból ingázó munkások nyomorúságos sorsa a hatvanas években. Hat-tíz óra vonatozás egymás lábán állva, részegen, reménytelenül.
Az alap, hogy egy gyorsan kiugrott szocialista az előválasztást követő napon bejelentette, hogy elindul az ellenzék jelöltjével szemben, de itt már a Hunvald-féle Lokálpatrióták is beszálltak a harcba. A kampányukat pedig valakik ügyes trükkel tolták meg.
Ők azok, akik 33 fokban, a nyár utolsó napján is kimentek a kormány ellen és a tanulás szabadságáért tüntetni.
A szocialisták az utolsó pillanatban kiugrottak az ellenzéki együttműködésből. Inkább külön indulnak, mert nem tetszik nekik a kampány várható durva stílusa. A helyi Fidesz mélyen egyetért ellenfelével.
A Válasz Online azt írja, hogy a terhelt múltú szocialista politikus mögött egy lokálpatrióta szervezet áll, csak éppen nem annak a kerületnek a lokálpatriótái, ahol elindul a választáson.
A Káin Gyermekei harminc évvel később mutatja be a tököli börtön gyilkos kamaszait.
Baranyi 72 százaléknyi szavazatot szerzett az előválasztáson, amin amúgy 5 százalékos volt a részvétel.
Lejárató kampány, gellert kapott aláírásgyűjtés és keserű szájízzel lezárt tárgyalások után a IX. kerületiek dönthetik el, hogy ki legyen a fideszes Bácskai János kihívója.
A diákcsínnyel megvádolt fiú családjáról készült gyámügyi vizsgálat kiváló eredménnyel zárult, az ügyészség viszont elrendelte, hogy ismételjék meg az eljárást. Közben a fiú nagykorú lett.
Moldován László polgármester-jelölt szerint a DK hetedik kerületi jelölése egy rossz vicc, a baloldali pártok nem kompromisszumot kötöttek, hanem átverték, majd megzsarolták egymást. Azért indul el a polgármesterségért, mert a helyi lakosok felkérték.