Kint is az ment, ami bent. Abból az előadásból adtak elő áthallásos részeket, amit éppen a Nemzetiben Rátóti Zoltán adott elő. Ő az egyike az új, minisztérium által kinevezett kuratóriumi tagoknak.
Kompromisszumok nélkül, látványosan, a teljes nehézfegyverzetet bevetve akarták elfoglalni a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. A hatalmi arrogancia felrázta az SzFE polgárait.
Alapértékekről, hazugságról, hullagyalázásról, függetlenségről és Orbán Viktor kúlságáról vitatkozott Huth Gergely és Szily László.
„Kísérleti tanköztársaságot” hirdetnek.
Két tényállítás: 1. A NAT egyik kidolgozója zsidó szennylapként tanítja a Nyugatot. 2. A kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben.
Hová fog kifutni a Színművészeti hallgatóinak lázadása? A hatalom kénytelen lesz megmutatni igazi arcát? Ezrek álltak élőláncba az SZFE-től a Parlamentig.
Pokorni Zoltán kerületében a Kutyapárt lett a Fidesz legkellemetlenebb ellenzéke, de az összefogás még mindig nem vállalható számukra. Nagy nyomásra és ellenzéki győzelemre számít Kovács Gergő pártelnök.
Ha tudni akarod, mi jár most egy SZFE-s hallgató fejében, hogyan éli meg azt, ahogy a hatalom és médiája felülről alázza, megkérdőjelezi, ellehetetleníti őt, tanárait és iskoláját, akkor hallgasd meg Vilmos Noémi beszédét!
Bodó Viktor rendező búcsúbeszéde az SZFE hallgatóihoz.
Az SZFE diákjai keserű virrasztásra emlékeztető tiltakozáson búcsúztak el tanáraiktól és az egyetemüktől. Enyedi Ildikó és Bodó Viktor is bejelentették, hogy nem tanítanak addig, amíg nem áll vissza a hatalom által elfoglalt egyetem autonómiája.
Kiknek a hőse volt Bogdán László? Miért szavaznak a romák a Fideszre? Megöli-e a vitát az identitáspolitka? Márton Joci radikális emberi jogi aktivistával beszélgettünk.
Budapesten nemzeti ellenállás kell, Ásotthalmon viszont erre nincs szükség, mert ott nincsenek szivárványos zászlók. Államilag kitüntetett történésszel és jobboldali sztárújságíróval ünnepelt a Mi Hazánk.
A fideszes képviselő szerint a sajtónak semmi köze ahhoz, hogy a miniszter egy állami tendereken taroló milliárdos hajóján nyaral.
Vére rajtunk – írta Hodász atya a bedarált Indexről, aztán a tüntetésre is elment. A kormánysajtó rögtön helyretette, aztán hívatta a bíboros.
A hordókat 5 éve szállították el az Illatos útról, de a talajban és a vízben 130 év vegyi gyártás mérgei ma is ott mozognak és veszélyeztetik a környéken élők egészségét.